Megoldás gyermekvállalás, betegség, kihagyás után a munkaerőpiaci visszatérésre

Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása, betegségből való felépülés vagy éppen továbbtanulás – akármilyen okból is szakítja meg valaki a karrierjét hosszabb időre, sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába. Pedig ezek az inaktív szakemberek fontos tartalékot jelenthetnek egy olyan kifeszített munkaerőpiaci környezetben, mint a mostani. A Morgan Stanley budapesti irodája immár kilencedik alkalommal hirdette meg Return to Work – Lendülj újra munkába! programját, amelynek keretében a karrierjüket bármilyen okból megszakítóknak segít visszarázódni. A 16 hetes képzésre október végéig lehet jelentkezni.

„A kihagyott évek alatt megkophat a tudásunk és kieshetünk a szakmai vérkeringésből, azonban a megfelelő támogatással, rövid idő alatt is újra önbizalmat szerezhetnek és értékes munkatárssá válhatnak a visszatérő kollégák. Ráadásul a kihagyott évek alatt sokszor olyan tudást, tapasztalatot szereznek, amit a munkájuk során fel tudnak használni. Például a kisgyermekekről vagy idős családtagokról gondoskodó dolgozók multitaskingra való képessége olyan érték, amivel  a program előtt talán nem is voltak tisztában” – tette hozzá Fremda Balázs.

Megoldás 

Bár a programra bárki jelentkezhet, nemcsak a visszatérő szülők, sokan vannak, akik a gyermekvállalás után lépnének be újra a munkaerőpiacra. Ilyen Török Tímea, aki két gyermek édesanyja, és hét év kihagyás után tért vissza a munkába, a Morgan Stanley kockázatmenedzsment részlegére. Elárulta: az otthon töltött évek alatt megkopott önbizalom visszaszerzésére is kiváló lehetőség volt a Return to Work. 

„A program segített abban, hogy visszanyerjem a magabiztosságom a szakmai életben – osztja meg tapasztalatait. – Értékelem a cég által kínált rugalmas munkavégzési lehetőségeket is, amelyek segítenek az egészséges munka–magánélet egyensúly kialakításában.”

A karrierszünetnek számos oka lehet, azonban napjainkban egyre gyakoribbá válik az „újratervezés”, vagyis az, hogy új területen képezi és próbálja ki magát, új iparágban épít karriert. Az eredetileg pénzügyi területen tevékenykedő Borsós Bence például informatikai területre váltott, és egy külföldön elvégzett mesterdiploma és egy programozói képzés után a program adott lehetőséget számára, hogy szoftverfejlesztőként helyezkedjen el. „A szakmai tudáson felül a program hangsúlyt helyezett az olyan készségek fejlesztésére is, mint a kommunikáció vagy a személyes márkaépítés, amelyek fontosak voltak számomra” – mondta el a szakember, aki értékpapír-kereskedési IT rendszerek fejlesztésén dolgozik.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo