Az Európai Unió továbbra is nyomást gyakorol a fejlődő országokra, hogy azok minél hamarabb privatizálják a legfontosabb állami monopóliumaikat, mint amilyen az egészségügy, a bankrendszer, vagy a közművek. Ez túlmutat az EU eddigi kereskedelmi retorikáján, mellyel állítólag a szegénységet szeretné felszámolni, ráadásul a mezőgazdasági támogatásokat sem csökkentette jelentősen, így a legszegényebb országok gyakorlatilag semmit nem nyernének - idézett a Reuters azon dokumentumokból, melyek a Christian Aidtől kerültek ki.
A Szervezet által készített felmérés szerint az afrikai országok kétharmada véli úgy, rosszul járna, ha elfogadná a Hong Kongban kedden kezdődő WTO-ülés számukra felajánlásra kerülő kereskedelmi megegyezést. A megkérdezettek fele helyezte kilátásba, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat, amennyiben a tervek nem lesznek számára elfogadhatóak. Ezzel lehet, hogy ismét bekövetkeznek a Cancun-i események, amikor két évvel ezelőtt a Kereskedelmi Világszervezet soros ülésén félbeszakadtak a megbeszélések a fejlődő országok képviselőinek kivonulása miatt.Megint kivonulnak az afrikai országok?
A Christian Aid felszólította a fejlődő országok képviselőit, hogy vonuljanak ki a WTO-tárgyalásokról, ha az Európai Unió nem változtat kereskedelempolitikai elképzelésein.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.