Magasan lakik? Gyorsabban öregszik!

Albert Einsteinnek igaza volt, amikor 100 évvel ezelőtt azt állította, hogy az idő relatív és minél magasabban tartózkodik valaki a tengerszint fölött, annál gyorsabban öregszik. Az einsteini relativitáselmélet szerint csupán egy valódi állandó létezik, a fény sebessége, vagyis az idő a mozgás sebességétől, vagy a magasságtól függően gyorsabban, illetve lassabban telhet. Amerikai tudósoknak sikerült ezt igazolniuk, s a kísérlethez egy hihetetlenül pontos atomórát használtak, amelynek pontatlansági mutatója: 1 másodperc 3,7 milliárd év (durván ennyi ideje létezik a Föld) alatt.

James Csin-ven Csou és az Egyesült Államok boulderi Országos Szabványügyi és Technológiai Intézetében dolgozó kollégái két atomórával végezték a vizsgálataikat, és megállapították, hogy a tengerszinttől mért távolság, tehát a magasság növekedésével gyorsabban múlik az idő, úgy, ahogy azt Einstein előre jelezte.

Ezek a pontos órák megmutatják a gravitációs vonzás hatását is, úgyhogy ha az egyiket közelebb helyezzük el egy bolygóhoz, akkor arra nagyobb gravitáció hat, és ettől az idő lassúbb múlását jelzi, mint a másik, magasabban lévő - mondta Csou.

A vizsgálatokhoz használt atomóra elektromos mezőbe zárt alumíniumatomok lézer által érzékelt rezgésén alapszik, vagyis az eszköz lényegében optikai óra, amely a másodperc milliárdod részét is mérni tudja, és évmilliókon át pontosan működik.

Ezért lehetett alkalmas arra, hogy érzékelje az időnek a magasság növekedésével párhuzamos, Einstein által előre jelzett tágulását. Kiderült, hogy minden egy lábnyi (30 centiméternyi) magasságnövekedés a másodperc 90 milliárdod részével gyorsítja az idő múlását.

Az időtágulási kísérlet érzékletesen bizonyítja, hogy az idő egyáltalán nem olyan, amilyennek általában hisszük. A kutatók azt is demonstrálták, hogy ha egy atomórán az űrutazást szimulálják, az idő, amit mutat lelassul. Ez lényegében az "iker-paradoxon" demonstrálása, azé az einsteini elméleté, hogy ha egy ikerpár egyik tagja űrutazást végez, akkor kevésbé öregszik, mint a testvére.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo