Koronavírus: a magyarok kétharmada kötelező karanténba küldené az időseket

A koronavírus-járványról a megkérdezettek 100 százaléka hallott, és háromnegyedük szerint hazánkban is tömegessé fog válni a koronavírussal fertőzöttek száma, azonban mindössze a megkérdezettek harmada tartja valószínűnek, hogy elkapja a vírust, és majd’ kétharmad azt gondolja, hogy valószínűleg nem kapja el. A megkérdezettek 16 százaléka nagyon, 45 százaléka pedig kicsit fél attól, hogy elkapja a koronavírust és beteg lesz – 39 százalék nem fél ettől.

Legkevésbé a közlekedés korlátozását látják szükségesnek a válaszadók. A települések közötti forgalom korlátozását tízből hat fő (58 százalék) gondolja szükségesnek, míg a tömegközlekedés leállítását a megkérdezettek kevesebb mint fele (47 százalék, 52 ellenében) – így a vizsgáltak közül ez az egy, amit a többség nem tart szükségesnek.

Az idősek karanténba helyezését kétharmad (66 százalék) szükségesnek látja. Leginkább a 30 év alattiak és a vállalkozók (76, illetve 87 százalék), míg legkevésbé a 60 év felettiek, és a nyugdíjasok (55, illetve 49 százalék).

A koronavírus eredetével kapcsolatban vegyesek a vélemények

Tízből négyen (38 százalék) úgy tudják, hogy Kína egyik tartományában állatról átterjed emberrel, majd onnét szét a világban. Tízből ketten (19 százalék) úgy gondolják, hogy a “kínaiak” szabadították rá a világra, míg tízből egy fő (8 százalék) szerint az “amerikaiak” szabadították rá Kínára, és onnét elterjedt. Tízből három fő (29 százalék) szerint egyéb módon jött a vírus.

Leginkább az MSZP-P szavazók, a vállalkozók és az egészségügyben dolgozók (77, 72, 55 százalék) tudják úgy, hogy állatról emberre terjed a vírus, legkevésbé az Fidesz szavazók, a nyugdíjasok, és az oktatásban dolgozók (34, 33, 35 százalék).

Az a gondolat, hogy a “kínaiak” szabadították rá a világra leginkább a mezőgazdaságban, az iparban, és a kereskedelemben dolgozok körében népszerű (26-26 százalék). Az viszont, hogy az “amerikaiak” szabadították rá Kínára, és onnét elterjedt, a vendéglátásban dolgozók, az inaktívak, és a Jobbik szavazók (21, 14, 14 százalék) körében terjedt leginkább el.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo