Koronavírus: a magyarok kétharmada kötelező karanténba küldené az időseket

A koronavírus-járványról a megkérdezettek 100 százaléka hallott, és háromnegyedük szerint hazánkban is tömegessé fog válni a koronavírussal fertőzöttek száma, azonban mindössze a megkérdezettek harmada tartja valószínűnek, hogy elkapja a vírust, és majd’ kétharmad azt gondolja, hogy valószínűleg nem kapja el. A megkérdezettek 16 százaléka nagyon, 45 százaléka pedig kicsit fél attól, hogy elkapja a koronavírust és beteg lesz – 39 százalék nem fél ettől.

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából március 17 – 21. között 1003 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a koronavírus társadalmi és politikai hatásait.

A válaszadók kétharmada szerint hazánkban a korlátozó intézkedések két-három hónapig fognak tartani, 17 százalék szerint egy hónapig, míg minden tizedik megkérdezett szerint akár fél évig is. Kijárási tilalom valamilyen szintjét tízből kilencen, majdnem ennyien a nagyobb (nem élelmiszer) boltok, plázák bezárását is elképzelhetőnek gondolják. Az idősek karanténba helyezését kétharmad szükségesnek látja, legkevésbé a 60 év felettiek, és a nyugdíjasok. Tízből négyen úgy tudják, hogy Kína egyik tartományában állatról átterjed emberrel, majd onnét szét a világban. Tízből ketten úgy gondolják, hogy a „kínaiak” szabadították rá a világra, míg tízből egy fő szerint az „amerikaiak” szabadították rá Kínára, és onnét elterjedt.

Akik nem tartanak attól, hogy elkapják

A koronavírus-járványról a megkérdezettek 100 százaléka hallott, és háromnegyedük (76 százalék) szerint hazánkban is tömegessé fog válni a koronavírussal fertőzöttek száma. Azonban mindössze a megkérdezettek harmada (33 százalék) tartja valószínűnek, hogy elkapja a vírust, és majd’ kétharmad (63 százalék) azt gondolja, hogy valószínűleg nem kapja el.

Leginkább a vállalkozók és az alkalmazottak (43, illetve 40 százalék) gondolják úgy, hogy elkapják a koronavírust, legkevésbé pedig a nyugdíjasok (26 százalék). A megkérdezettek 16 százaléka nagyon, 45 százaléka pedig kicsit fél attól, hogy elkapja a koronavírust és beteg lesz – 39 százalék nem fél ettől.

Leginkább a nők (20 százalék), a 60 év felettiek (26 százalék), és a nyugdíjasok (25 százalék) akik nagyon félnek attól, hogy elkapják a vírust.

A férfiak közel fele (47 százalék), a 30 alattiak több mint fele (54 százalék), illetve a vállalkozók, valamint a tanulók (62 és 57 százalék) nem félnek a vírustól, és az általa okozott betegségtől.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo