Kitört a balhé Magyar Péter és a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára között

A balhé azzal kezdődött, hogy az ellenzéki politikus ellátogatott a miskolci gyermekvédelmi intézménybe és fényképeket tett közzé az ott talált gyalázatos állapotokról. Ezt követően Fülöp Attila államtitkár rövid úton kitiltotta Magyar Pétert a Belügyminisztérium által felügyelt gyermekvédelmi intézményekből.

Az a tendencia azonban pontosan látszik, hogy a Fidesz által is egykor szorgosan épített jogállami keretek egyre inkább épp őket zavarják. Ennek legutóbbi figyelemfelkeltő epizódja volt, hogy a kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken az izraeli miniszterelnök ellen előző nap a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által kiadott elfogatóparancsra úgy reagált, hogy magyarországi látogatásra hívta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki el is fogadta az invitálást. A bírósági döntésnek nyíltan és attraktívan fityiszt mutató Orbán Viktort az sem zavarta, hogy e meghívás miatt súlyos konfliktusba keveredhetünk az eddig általa legjobb barátunknak nevezett Törökországgal. Ez viszont egész Magyarország energiaellátását veszélyeztetné. Recep Tayyip Erdogan török elnök ugyanis „bátor döntésnek” nevezte Isztambulban, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi minisztere, Joáv Galant ellen és üzent azoknak is, akik esetleg nem akarnák betartani ez ügyben vállalt kötelezettségeiket.

Támogatjuk az elfogatóparancsot. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a bátor döntést minden részes állam végrehajtsa, hogy helyreálljon az emberiség bizalma a nemzetközi rendszerben – mondta a török elnök, akinek országa egyébként Magyarországgal ellentétben nem részes állama az ICC-alapszerződésnek.

A másik eset, amivel Magyarország látványosan megszegi a normatív szabályokat, hogy a kormány nem hajlandó befizetni a menekültügyi rendszerünkkel kapcsolatos problémák miatt kiszabott 200 millió eurós bírságot. E normaszegés miatt napi 1 millió eurós büntetést is fizetnünk kell, amiből a lerongyolódott magyar gyermekvédelmet akár rendbe is lehetne hozni. Láthatóan azonban a Fidesznek az egyébként teljesen értelmetlen politikai presztízsharcok jelenleg fontosabbak, mint a jogállamiság és a józan megfontolások.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo