Kemény kritika és üzenet a kormánynak május elsején

A kilátástalanság, a drámai lakhatási válság a fő oka a fiatalok kivándorlásának – jelentette ki Zlati Róbert a majálisi megnyitó beszédében a szakszervezeti emlékkőnél.  A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint az infláció és a megélhetési válság egyre nehezebb helyzetbe hozza az átlagbérből élő embereket. Az elnök kiemelte a szociális párbeszéd hiányát. Felidézte a kormány országszerte látható plakát-szlogenjét – „Ne hagyjuk, hogy a fejünk felett döntsenek” –, amely régóta használt szakszervezeti üzenet, ám a hatalom most sajnos az Európai Unió – Brüsszel – elleni uszító hadjáratára kölcsönzött. A szakszervezetek a kormánynak üzenik: Ne döntsenek rólunk, nélkülünk!

A gazdaságban lezajló zöld átmenetről megjegyezte: számunkra az a legfontosabb, hogy igazságos legyen. Úgy kell átállni egy fenntartható modellre, hogy közben figyelembe kell venni a társadalmi szempontokat, azaz nem mélyülhetnek el a területi egyenlőtlenségek, meg kell oldani az átképzést, új munkahelyeket kell létrehozni. Egyszerre kell kezelni a gazdasági és szociális szempontokat.

A szakszervezeteknek ezekben a témákban – is – fontos szerepük kell legyen, ehhez azonban a kormánnyal való rendszeres és érdemi párbeszédre lenne szükség.  

Ne döntsenek rólunk, nélkülünk! – buzdította a majálisi hallgatóságot Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo