Kemény kritika és üzenet a kormánynak május elsején

A kilátástalanság, a drámai lakhatási válság a fő oka a fiatalok kivándorlásának – jelentette ki Zlati Róbert a majálisi megnyitó beszédében a szakszervezeti emlékkőnél.  A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint az infláció és a megélhetési válság egyre nehezebb helyzetbe hozza az átlagbérből élő embereket. Az elnök kiemelte a szociális párbeszéd hiányát. Felidézte a kormány országszerte látható plakát-szlogenjét – „Ne hagyjuk, hogy a fejünk felett döntsenek” –, amely régóta használt szakszervezeti üzenet, ám a hatalom most sajnos az Európai Unió – Brüsszel – elleni uszító hadjáratára kölcsönzött. A szakszervezetek a kormánynak üzenik: Ne döntsenek rólunk, nélkülünk!

Mindennapos problémák

A három tematikára – a lakhatási válság és fiatalok helyzete, az infláció és a megélhetési válság, valamint a zöld átmenet a gazdaságban – olyan mindennapi problémák, amelyekre a kormánynak a szakszervezetekkel együttműködve kellene megoldást kínálni. Hangsúlyozta, a fiatalokat nagyrészt a hazai lakhatási és megélhetési válság kényszeríti külföldre, hiszen itthon az egekbe szöktek az ingatlanárak, s a minőségi albérletek is felemésztik egy kezdő fiatal keresetét, miközben stabil, jól fizető munkahelyekben sem bízhat. Saját ingatlanra egy átlag fizetésből élő fiatalembernek évtizedekig esélye sincs, ezért aki csak teheti külföldön keres megélhetést.

De nemcsak a fiatalok helyzete nehéz, hiszen az infláció és az egyre súlyosabb megélhetési válság átlagfizetésből élő embert utolért és egyre rosszabb körülmények közé szorítja. Igaz – mondta az elnök – nőttek a bérek, de nem tudták követni az árak növekedését. Az alacsony jövedelmű rétegek helyzete érezhetően romlott, s látványosan nőtt a társadalmi egyenlőtlenség. Ezt lenne hivatott kezelni például a hároméves minimálbér megállapodás, a minimálbér irányelv hazai átültetése. Az irányelv jövője az európai unió bírósága előtt fog eldőlni. A hároméves minimálbér megállapodás jövője pedig a „repülőrajtot” vett magyar gazdaság eredményeinek ismeretében fog alakulni – szögezte le Zlati Róbert.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo