Az OECD félévenként napvilágot látó Gazdasági Kilátások című kiadványa szerint összességében meglehetősen rosszul áll Európa. Míg az ázsiai térség töretlenül fejlődik, az Egyesült Államok pedig visszatért a helyes pályára, addig a nyugat-európai növekedés gyenge és bizonytalan. Az OECD vezető közgazdásza, Jean-Philippe Cotis ezért azonnali és szignifikáns kamatcsökkentésre szólította fel az Európai Központi Bankot. A szakember szerint a túl erős euró és a magas olajárak komolyan veszélyeztetik az eurózóna működőképességét. Az OECD előrejelzése szerint az eurózóna gazdasági növekedése idén alig éri el az 1,2 százalékot, szemben az Egyesült Államok 3,6 százalékával. A munkanélküliség is 9,0 százalék körüli szinteken mozog, holott a tengerentúlon ez alig 5,1 százalékra rúg. Cotis szerint elsősorban az eurózóna nagyjai (Németország, Olaszország) teljesítenek rosszul, míg a monetáris unió kisebb tagjai és a skandináv térség jól tűri a nehéz helyzetet.
A felsorolt érvek ellenére a figyelmeztetések az ECB-re várhatóan nem tesznek túl nagy hatást, a Financial Times által megkérdezett Erkki Liikanen szerint, aki a finn jegybank elnöke és az ECB monetáris tanácsának is tagja, várhatóan inkább kamatot emel, mint kamatot vág az eurózóna irányító bankja.
Kamatcsökkentést sürget az OECD
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felszólította az Európai Központi Bankot (ECB), hogy haladéktalanul csökkentse az eurózóna - jelenleg két százalékos - irányadó kamatát, amennyiben vissza szeretné terelni a térség gazdaságát a helyes mederbe.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.