#img2#"Egyszer-kétszer már kiszámoltuk, hogy a vendéglátás területén ha egy vendéglős az egymillió forintos bevételéből mindent, amit kirónak rá - talán még füstadót nem kell fizetniük - becsületesen befizet, akkor veszteséget termel. A vállalkozó pedig azt érzi, az állam, az önkormányzat, az adóhivatal, a tisztiorvosi szolgálat, a köjál, a fogyasztóvédelem... pallosa ott lebeg a feje fölött. Vagyis kerek perec kimondom: kivéreztetik a vállalkozókat, akiknek így nem marad pénzük még a szükséges műszaki és szakmai fejlesztésekre sem. S akkor aztán beszélhetünk versenyképességről, uniós megfelelésről. S akkor még nem is beszéltem azokról, akik hitelt vettek fel. Ők egy gyengébb év után eljuthatnak arra a pontra, hogy képtelenek azt visszafizetni. Lehet azt mondani, hogy példát kell venni azokról, akik a gyakorlatban - akár külföldön, akár idehaza eredményeket értek el, ám szerintem a megoldás nem lehet más: józan paraszti ésszel kellene hozzányúlni a turizmushoz, igen, az irányításhoz is."
Az idézet - a jelenről szóló pár mondat - is abból a gazdaságtörténeti műből származik, amelyik pár nap múlva jelenik meg, vélhetően az üzleti szektor egyik fontos ágának, a turizmusnak a legnagyobb örömére. Lehet persze, hogy a "gazdaságtörténet" nem a legpontosabb meghatározás, részben azért, mert messze nem tankönyvszerű, részben azért, mert a leírtak elmondói közöttünk vannak, élnek, emlékeznek - és az újságírónak mesélnek. Ha a mű a szó valódi értelmében tudóskodó lenne, akkor az állítások ellenőrzésének szakmai feltételeit minden tekintetben betartaná, s esetleg lemondana arról az apróságról, hogy olvasmányos, alkalmasint tanulságos olvasmányt adjon az olvasó kezébe. Csakhogy van, amit a ma embere másként ellenőriz, mint a kutató, a történész, egyszerűen csak emlékezik: elvégre itt élt, ő is belebotlott, neki is fájt, vagy ő is szerette. Iván Gizella Feketén-fehéren a turizmusról című könyvével kétféle olvasó találkozhat tehát. Az egyik oldalról-oldalra csodálkozik: ilyen is volt, ez is megtörténhetett, ennyire lökött volt apáik világa? A másik olvasó csoport hajszál pontosan tudja, hol a helye, mi a jelentése annak a könyvben szereplő visszaemlékezésnek, amelyet most idézünk: "Mi akkor elég különlegesnek tartottuk, hogy volt néhány KGST-politikus, aki minden reggel frissen kicsavart narancsot akart inni. Nekünk ez a gyümölcs akkoriban szinte elérhetetlen volt, az ember el sem tudta képzelni, hogy öt-hat narancsot minden reggel kifacsarnak és valaki csak úgy egyszerűen megissza a levét." Koponya az utazásunk körül - csavarhatnánk egy jó nagyot a Karinthy-mű címén, hogy eljussunk Iván Gizella ötletéhez. Ahhoz, hogy sokakból emlékeket csaljon elő, s megtornáztatva agyukat, egy gyakorta lebecsült szakma valós értékeiről, fél évszázadnyi történéseiről meséltesse a mindeddig hallgató tanúkat.
A szerző, Iván Gizella könyvét - lényegében interjúkötetét - kérésünkre természetesen maga is minősíti, mégpedig így: Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akiket érdekel a turizmus, akik szeretik az okos embereket, az érdekes élettörténeteket. Ajánlom a fiataloknak, hogy megismerjék a múlt egy különleges szeletét, és az idősebbeknek, hogy interjúalanyaimmal együtt emlékezzenek. S ajánlom tiszta szívvel a befolyásos embereknek, a turizmus irányítóinak, a politikusoknak, hogy soha ne feledjék: a turizmus üzlet. De olyan üzlet, amire áldozni kell."
