Jön a szigor: "ügyvédadó", szolidaritási adó, gépkocsi-adó

A görög polgárok többségének az elkövetkező négy évben szolidaritási adót is kell majd fizetnie az új megszorító csomag egyik elemenként - jelentette az állami tévécsatorna.

A megszorító csomag pontos részleteit a hét végén vagy jövő hétfőn hozzák nyilvánosságra. A görög sajtóban megszellőztetett részletek szerint a személygépkocsik adóját tíz százalékkal emelik meg. A szabadfoglalkozásúaknak, mint például az ügyvédeknek a jövedelmük után eddig kivetett adó felett még jövedelemarányosan még évi 100-300 eurót kell majd fizetniük. A fűtőolaj adóját literenként öt centtel emelik. A nyugdíjak 1.700 euró feletti részének tíz százalékát elvonják.

A kormány tervezi a közalkalmazottak számának drasztikus csökkentését is. Számos állami intézményt megszüntetnek. A görög sajtó 70-75 állami intézmény megszüntetéséről szerzett tudomást. A felszámolásra kerülő intézmények alkalmazottait más intézményeknél helyezik el - amennyiben szükség van ott rájuk. Ellenkező esetben 12 havi "rendelkezési állományban" tartás után elbocsátják őket. Rendelkezési állományban fizetésük 60 százaléka illeti meg a közalkalmazottakat.

Az állami alkalmazottak számát csökkenteni tervezik azzal is, hogy nem töltik be a nyugdíjazással megüresedő munkahelyeket. A már jelenleg is érvényes kvóta szerint csak minden tízedik nyugdíjba vonuló alkalmazott helyére lehet felvenni új dolgozót, de médiaértesülések szerint öt éves időtartamra teljes moratóriumot vezethetnek be. A kormány célja az állami alkalmazásban lévők számának a 2009-eshez képest 150 ezres csökkentése az elkövetkező években. Jelenleg mintegy 700 ezer személy van közvetlen állami alkalmazásban, illetve 300 ezer közvetve olyan állami vállalatoknál, mint például a DEI áramszolgáltató vállalat. Görögország lakosainak száma 11,3 millió.

Athénnak az év végéig 6,5 milliárd eurós megtakarítást kell elérnie ahhoz, hogy a GDP-arányos költségvetési deficitet 10,5 százalékról 7,5 százalékra tudja csökkenteni. A megszorító csomag a jövő héten kerül a parlament elé. Elfogadása feltétele a pénzügyi támogatás folytatásának. Görögországnak égető szüksége van a 2010-ben indított pénzügyi segélycsomag következő 12 milliárd eurós részletének kifizetésére július elejéig. Ellenkező esetben az ország a jövő hónap közepére fizetésképtelenné válna.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo