A világ elmaradott tájaival foglalkozó fejlesztési ügynökségek alaptézise régen az volt, hogy „hal helyett hálót” kell adni a rászorulóknak. Ma ennek éppen az ellenkezője felé tartunk az alapjövedelem egyre inkább elterjedő gondolatával. A Business Insider szerint több vizsgálat is mutatta már, hogy ha a rászorulók mindenféle kötöttség nélkül kapták a juttatást, életszínvonaluk, egészségük, lelkiállapotuk javult. Várható élettartamuk egy évvel nőtt – sajnos, konkrétumokat nem említ a cikk, hogy vajon hol tapasztalták ezeket a hatásokat, hol és milyen körben végezték a felméréseket. Mindenesetre e kutatások alapján hibás az a korábbi, paternalista attitűd, hogy segélyt csak valamire lehet adni, különben a rászorulók azt „nem megfelelően” használják fel. Mindenki hallotta már: úgyis csak elissza... Úgy tűnik, ez teljes tévedés.

Az alanyi jogon járó valamekkora fizetés gondolata először leginkább baloldali filozófusok között terjedt el, de mostanra üzletemberek is úgy látják, komoly szükség lehet rá. Kevesen tudják, hogy ennek első verzióját még Richard Nixon javasolta a 1970-ben kormányzati szinten, de előtte már Martin Luther King Jr. is lelkesen pártolta az ötletet a 60-as években, mint a szegénységet megszüntető kormányzati eszközt. Svájcban nemrég népszavazás keretében vetették el az ötletet. De, egyre több helyen próbálják ki a dolgot a gyakorlatban. Kenyában 2016 második felében 6000 polgárnak adtak alapjövedelmet, Finnországban 2017 januárjától 2000 család kapja majd kísérleti jelleggel.

Indul az amerikai teszt

A Y Combinator (YC) elnöke, Sam Altman a Szilícium-völgy legnagyobb startup-akcelerátora. 2017 elején Altman és a YC kutatói beindítják az alapjövedelem-kísérletet: a kaliforniai Oaklandben 100 család részesül havi 2000 dollárban. (Arról nem szól a fáma, hogy hátrányos helyzetű, szűkölködő családoknak adják-e a pénzt, de vélhetően igen.)

A vizsgálat alapkérdése az, hogy a rendszeresen felvett „ingyenes pénz” segít-e az embereknek, hogy kiemelkedjenek a szegénysorból, és boldogabbá váljanak. Vagy elkényelmesíti őket az ölükbe hulló manna? Netán arra serkenti őket, hogy végre ne lélekölő favágó munkát végezzenek, hanem a megélhetési kényszertől felszabadulva olyan hivatást válasszanak, melyben szívük-lelkük benne van? A viszonylagos bőség vajon kiegyensúlyozottabbá teszi őket, vagy nem? Sok a kérdőjel. Alig várjuk, hogy kijöjjenek az első hatástanulmányok.

A szegény országokban, mint például Kenya és Honduras, már végeztek hasonló felmérést, és a kutatási adatok arra utalnak, hogy a módszernek mutatkoztak előnyös hatásai. Az USA, a fogyasztói társadalmak legfogyasztóbbika, azonban még tabula rasa e tekintetben.

A szkeptikusok azt mondják, hogy az amerikaiaknak ösztönös érzékük van a munkához, amit még az alapbér sem nyomhat el. (Ebben lehet valami igazság, ha Max Weber teóriájára gondolunk, miszerint az európai bevándorlók protestáns etikájára alapozva emelkedett fel és épült fel az amerikai kapitalizmus és az amerikai gazdaság.)

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az egyre terjedő automatizáció és a mesterséges intelligencia kombinációja előbb-utóbb oda juttat majd minket, hogy egész embertömegek válnak nélkülözhetővé a munkaerőpiacon. Egyre több ideje lesz az embereknek, munkája – és jövedelme – viszont semmi. Az rendben van, hogy a robotok dolgoznak, de ki fizeti majd akkor a bevásárlást?

Maga Altman is elismeri, hogy neki is vannak kételyei a kísérlet kimenetelét és sikerét illetően. „Ami nem világos számomra, az az, hogy vajon nettó boldogabbak lesznek-e az emberek, vagy annyira függünk a munkánktól, hogy életünknek értelmet adjunk és kiteljesítjük?”

Kanapén lustálkodók társadalma?

Altman utópiája a következőképp fest: a munkavégzés terhe alól felszabadult amerikai nép tömegesen otthon marad, felrakja a fejére a virtuális realitást (VR) adó headseteket, és szépen elszórakoztatja magát. Azt persze ő sem tudja, hogy ez a világ jobb-e, mint a mai, ahol azért ki kell mozdulnunk, és fizikai aktivitásra is rá kell magunkat vennünk, eljárni a munkahelyre, tárgyalásokra stb.

„Az emberek a munkájukon keresztül alakítanak ki kapcsolatokat a közösségükben és a társadalmukban. És szerintem ez hozzájárul egy nemzet kohéziójához” – mondja Altman.

Az univerzális alapjövedelem hívei tisztában vannak ezzel, de nem olyan pesszimisták, mint Altman, aki szerint otthon ülő, lustálkodó emberekkel lesz tele a szép, új világ. Úgy vélik, az alapjövedelem egyszerűen felszabadítja az embereket, hogy végre olyan munkát vállaljanak, amihez valóban kedvük és tehetségük is van ahelyett, hogy olyan munkakörben robotolnának, amire nem éreznek késztetést.

Vagyis a könyvelők festhetnének festményeket. Az ügyvédek verset írhatnának. Az óvónők dzsúdózni, a raktárosok dobolni tanulnának, és így tovább. Illetve a várakozások szerint sokkal többen vállalnának a társadalom számára hasznos önkéntes munkát is amellett, hogy a hobbink válna a fő tevékenységünkké. A VR-ral pedig is olyan életszeletekben mártózhatnánk meg, akár napi szinten, ami jobban tetszik, mint a hétköznapi valóságunk. (Hogy mi mindenre lehet képes, arról itt olvashat bővebben.) Mi lenne, ha mindennap egy középkori vagy ókori római történetben lennénk szereplők a VR segítségével? (Kicsit úgy, mint a Westworld című tévésorozat játékosai, akik vadnyugati vidámparkba kirándulnak.)

Ez a jövő, ahol a pénz „ingyenes”, és nem kell érte semmilyen feltételnek megfelelni, még nem érkezett el, de akár 10-15 éven belül nagyon is itt lehet. Scott Santens, a módszer rajongója és haszonélvezője (havi 1000 dollárt kap a Patreon nevű tömegfinanszírozási honlapon keresztül) úgy véli, 2030-ra széles körben is valósággá válhat a munka nélkül kapható alapjövedelem, vagyis a universal basic income (UBI), ami megakadályozza majd, hogy az emberek elkallódjanak és elszegényedjenek. Santens úgy látja, hogy havi 1000 dollárt adnának majd a kormányok a 2020-as évek közepén polgáraiknak.

Rutger Bregman holland történész „Utopia for Realists” című könyvében úgy képzeli, hogy mindössze 15 órás munkahetet dolgoznánk, erre kapnánk az UBI-t. Szerinte valamikor 2026 és 2031 között mindenütt bevezetik ezt a rendszert. Andy Stern, aki szintén könyvet írt a témában, azt tartja valószínűnek, hogy a következő években egyes városok fognak kísérletezni a lakosok ily módon történő támogatásával.

Maga Altman sokkal tágabb időintervallumban látja az alapjövedelem megvalósulását: 2026 és 2116 között fog megtörténni akkor, amikor a gépek annyira kiváltják az emberek munkáját, hogy végképp nem lesz mit csinálniuk.

Forrás: Business Insider, Slate