Saját lakás helyett albérletben gondolkodnak a fiatalok

Kisebbségbe kerültek azok a fiatalok, akik pénzkidobásnak tartják a lakásbérlést.

“A mai modern világban felértékelődött a mobilitás, sokszor célszerűbb bérelt lakásban élni, mert a saját lakás inkább kötöttség” - ezt a véleményt a fiatalok 20 százaléka osztotta a kutatás szerint, ami nem jelent komolyabb változást az előző három évben mért 15-21 százaléknál. Egyben jelzi azt is, hogy minden ötödik fiatal számára a rugalmasság, másként fogalmazva a mobilitás fontos tényező.Továbbra is sokan tartják most és hosszabb távon is befektetésnek az ingatlant. A válaszadók 45 százaléka mondta ezt, az előző három évben 50-56 százalékos volt az arányuk.

Fontos megemlíteni azt is, hogy bár az albérletek megítélése javult a fiatalok körében, a korábbi időszakhoz képest nőtt azoknak a jelenleg a szüleikkel élő fiataloknak az aránya, akik egyelőre nem tudják, mikor költöznek el tőlük, ez pedig részben a mostani, az eddiginél kedvezőtlenebb gazdasági környezettel magyarázható.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo