Így tenyészd a malacodat

Luxus körülmények között, hét-tizenhárom emeletes épületekben tenyésztik a sertéseket Kínában. Holland és amerikai technika biztosítja a sikert és elháríthatja a tömeges fertőzések veszélyét.

A dél-kínai Janhsziangban magánvállalat épített két, hét emelet magas betonépületet s két további hasonló mellett egy 13 emeletes “sertés-szálló” is készül. A 11 hektáros telepen 30.000 kocájuktól évi 840.000 malacot várnak – ezzel a kínai lesz a világ legnagyobb sertés-telepe.

Sertéstelep Kínában

Európában is vannak 2-3 emeletes sertéstenyészetek, de voltak, amelyeket bezártak és kevés új ilyen nagy telepet építenek a feladat méretei és a környék lakosságának ellenállása miatt. Kína 30 éves terv alapján korszerűsíti mezőgazdaságát, ennek része az óriási sertéstelepek építése.

Húsadó lenne az ökoadók egyik formája
A hústermelés óriási tempóban nő világszerte, ökolábnyoma pedig nem csekély. Az állattenyésztés externáliái, kedvezőtlen környezeti hatásai azonban nincsenek beárazva a kész húsipari termékbe. Ezen változtatnának a zöldek.

Híveik szerint azok célszerűek, mivel azoknál kisebb alapterületre van szükség, mint a hagyományos tenyészeteknél és a koncentrált tenyésztéssel sok energiát lehet megtakarítani.

A veszélyes járványok veszélyét holland és amerikai berendezésekkel hárítják el, amelyek biztosítják az állatok megfelelő elkülönítését és a szükséges szellőzést. Gondoskodnak arról is, hogy a személyzet mindig ugyanazon az emeleten dolgozzon.

(Forrás: Reuters)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo