Az elmúlt években Steve Siebold How Rich People Think (Hogyan gondolkodnak a gazdagok) című könyve élénk figyelmet váltott ki. A kutató 1200 milliárdossal és milliomossal ült le beszélgetni. Megállapításai azt feltételezik, hogy a sikeres és gazdag emberek valamilyen plusszal rendelkeznek (átlagon felüli képességekkel, tehetséggel stb.), míg a rosszul kereső emberek átlagosak. Ez persze erősen vitatható, eléggé amerikai szemlélet. Mindenki fel tud sorolni csak a modern kori történelemből olyan feltalálókat, üzletembereket, művészeket, akik bővében voltak tehetségnek, mégsem futottak be, pedig igyekeztek, de a körülmények mindig közrejátszottak abban, hogy nem jöttek be a számításaik. Sőt a szegények között is vannak tehetséges emberek, akik végül nem tudtak a talentumuknak kijáró pályaívet befutni, nem feltétlenül önhibájukból.
Mégis, most Siebold megállapításait közvetítve maradunk ennél a sarkított gondolatmenetnél (átlagon felüli = gazdag, átlagos = középosztálybeli vagy szegény), mert ahhoz jó eszköz, hogy megvilágítsa a gazdagságpárti és a gazdagságellenes gondolkodás lényegét. És alapot kínáljon ahhoz, hogy elgondolkodjunk saját szokásainkon.
A hobbi a pénzkereső meló
Seibold megállapítása szerint a gazdagok általában élvezik azt, ami a munkájuk, míg az átlagemberek sokszor elmennek olyan állásokba, amiket egyáltalán nem élveznek, mondván, meg kell élni valamiből. Úgy kondicionálta őket a társadalom és az iskolarendszer, hogy a munka szükséges rossz, illetve a pénzkereset szükségszerűen önfeláldozással és örömtelen erőfeszítéssel jár. Pedig – állítja a szerző – lehet ám élvezetes is a kemény munka. Aki olyan szakterületen adja be az apait-anyait, amit szeret csinálni, annak a kemény munka is öröm. A gazdagok megtalálták a módját, hogy azt tegyék, ami a szenvedélyük, és közben még pénzt is keressenek vele.
Nagyon sokat segít, ha egy jól körülhatárolt cél lebeg a szemünk előtt, egy olyan, ami elég vonzó és inspiráló ahhoz, hogy szinte húz magához. Milyen is a SMART cél?
A gazdagok tudják, hogy jó elébe menni a dolgoknak, keresni a lehetőségeket. Ezt hívják Amerikában cselekvéscentrikus mentalitásnak. A középosztálybelieket viszont afféle lottómentalitás jellemzi. Arra várnak, hogy mikor húzzák ki a lottón a számaikat. Miközben a nagy elmék a problémák megoldásán munkálkodnak, és ezzel futnak be. Siebold szerint a hős, akire a legtöbb ember vár, valószínűleg Isten, a kormány, a főnökük vagy a társuk. Az átlagember gondolati szintje eredményezi az élet ilyesfajta megközelítését, vagyis hogy majd valaki kisegíti, felemeli őket, miközben az óra ketyeg, és szépen elmúlnak az évek.
Nem a papír, a tudás a lényeg
Az átlagemberek fontosnak tartják, hogy az ember végigjárja az iskolákat, szakmát vagy diplomát szerezzen. A gazdagok között viszont vannak olyanok, akik nem voltak jó tanulók a suliban, hanem a saját érdeklődési körüket követték, abban okosították ki magukat (gyakran egy-egy új, gyerekcipőben járó, de gyorsan fejlődő szakterületben, bizniszben), és ez tette őket megkerülhetetlenné, idővel pedig kimagaslóvá a gyarapodó konkurenciához képest.
Célok vizualizálása
A gazdagok a kutató eredményei szerint nagyon határozott és pontosan kidolgozott tervvel rendelkeznek arra, hogyan érjék el a céljaikat. Siebold azt tapasztalta, hogy az emberek többsége ott rontja el, hogy nem tudja pontosan, mit is akar valójában, következésképp pontos stratégiával és akciótervvel sem rendelkezik. Általános célokkal nem igazán lehet sikert és vagyont bevonzani. Konkrét haditervvel viszont igen. A gazdagok abban is jók voltak, hogy elképzelték a végcél megvalósulását. Látták magukat, ahogy elérik a sikert.
Inkább művelődni, mint szórakozni
Bár a formális iskolai oktatás nem feltétlenül hozta lázba a sikeres embereket, mégis hisznek a tanulás erejében és értelmében. Ez náluk egész életre szóló elkötelezettség a tudásvággyal. Ez inspirálja őket arra, hogy folyton új tudásanyagokat sajátítsanak el. Ritka, hogy egy gazdag mogul középszerű elme legyen. Sok sikeres ember esküszik a folyamatos önképzésre, polcaik pedig roskadoznak a könyvektől, amelyekből megszerezték azt a világnézetet és ismeretanyagot, ami azzá tette őket, akik. A könyvtár nem kis része nem fikciós (non-fiction) kötet. Mit olvas ehelyett a középosztály, ha vége a munkanapnak? Pletykalapokat, regényeket, ponyvaregényeket – véli Siebold.
Hasonszőrűekkel lógnak
A gazdagok hasonló elveket valló, hozzájuk hasonlóan tettre kész és kezdeményező típusokkal szeretik tölteni az idejüket. A gazdagok ösztönösen érzik, hogy nincs idejük és energiájuk a rossz kedvre és a pesszimizmusra. Ezért a gazdagok sokszor a gazdagok társaságát részesítik előnyben – írja Seibold. Ezt a középosztály sznobizmusnak tartja. A gazdagokat sznoboknak címkézni a középosztály önigazoló önvédelmi mechanizmusa. Eggyel több ok, amiért jól érezhetik magukat amiatt, hogy nem tartoznak a gazdagok közé – tartja Siebold.
Abban is van igazság, hogy az ember valamiképpen hasonul azokhoz, akikkel sok időt tölt. Nem véletlen a mondás erről. Fogadjuk hát meg Korda Sándor filmproducer tanácsát: „Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Ezért hát tegyél róla, hogy jó gazdag disznók közé keveredj.”
De a lényeg nem a barátok vagyonán van. Inkább azon, hogy olyan kreatív és okos emberekkel vegyük körül magunkat, akiknek eredményessége és ötletessége történetesen tükröződik a sikereikben és az ezáltal megszerzett vagyonukban. Andrew Carnegia, aki önerőből lett Amerika leggazdagabb embere, egész sikerét ennek tulajdonította. Olyanokkal volt együtt, akiktől tanulhatott.
Lubickolnak a bizonytalanságban
A középosztály elsődleges célja, hogy komfortban tudjon élni mind anyagilag, mind fizikailag, mind érzelmileg. A gazdag emberek nagy része viszont inkább keresi a kihívásokat. Izgatja őket a világ fejlődése, a saját szakterületük és még sok más. Mindig új megoldásokat kutatnak, mindig új dolgokban akarják kipróbálni magukat.
Többségük már korán felismerte, hogy milliomossá válni nem egyszerű dolog, és hogy a piacra lépés, az érvényesülés feltételei rendkívül gyorsan változnak ebben a dinamikus világban, amiben élünk. Pontosan tudják, hogy egész életükben a bizonytalanságban kell evezniük, de ezt nem a pályájuk és életük hátulütőjeként élik meg, hanem kihívásként és leckeként. Megtanulták, hogy a bizonytalanság alapvető állapot, és ebben kell a legtöbbet kihozniuk magukból és cégükből.
Hogy is szólt az Intel magyar származású vezére, Andy Grove könyvének címe? „Csak a paranoidok maradnak fenn.” A paranoid szót behelyettesíthetjük az éberséggel is.
A siker megszállottjai
A középosztály tagjai negatív dolognak tartják, ha valaki a megszállottja valaminek. A gazdagok egy részét ezzel szemben egészséges megszállottság fűzi a sikerhez. Meg akarják szerezni, amire fáj a foguk, beleértve a pénzt is. Az egészséges megszállottságtól hajtott ember az életet és az üzletet is egy nagy játéknak tartja, és természetes, hogy ebben a játékban szeret nyerni. Mivel gondosan kigondolják a céljaikat, és a módját, hogy elérjék azt, a játék már közel sem tűnik olyan felelőtlennek. Siebold szerint igen nagy fegyelemre és ügyességre van szükség, hogy az ember nyerni tudjon.
Jövőcentrikusság
Az átlagemberek inkább a múlton hajlamosak merengeni, mert akár tudatosan, akár tudat alatt, de meg vannak győződve róla, hogy a legjobb napjaikat elhagyták, a legszebb korszakuk már mögöttük van. Az ilyen emberek beletörődnek abba, ami körülöttük van, nem küzdenek a körülmények megváltoztatásáért. S ha a körülményekkel elégedetlenek, hajlamosak depresszióra. A sikeres emberek viszont mindig a jövőbe néznek, és a jelent eszköznek tartják, hogy a jövőt a kedvükre formálják.
Álmodj nagyot, kívánj nagyot!
A jövőcentrikusság része, hogy milyen vágyakat vetítünk ki a jövőbe, és milyen céloknak a megvalósulásáért küzdünk. Az átlagemberekbe belenevelték a pszichológusok és a mentális egészség szakértői, hogy ne ábrándozzanak túl sokat, ne tűzzenek ki maguknak túl nagy célokat, így nem éri őket nagy csalódás. De Siebold felhívja rá a figyelmet: aki nem álmodott nagyot, nem vágyott (talán aránytalanul) nagy dolgokra, az sosem válhatott volna olyan mesésen gazdaggá, mint ahogy az sikerült neki. A nagy álmok, a nagy – önmagunkkal szemben támasztott – elvárások szükségesek a nagy sikerhez.
Siebold szerint sokan nem merik igazán magasra tenni a mércét és nagyot kívánni. Miért elégedjünk meg 5 millió forinttal, ha akár 50 milliót is szerezhetünk azokkal a képességekkel és ötletekkel, amik bennünk vannak?
Nagy elvárások
Siebold figyelmeztet: ne hallgassunk azokra a hitetlen Tamásokra, akik azt sulykolják belénk, hogy az élet mindig is küszködés lesz, és azzal becsülnénk meg a leginkább a helyünket, ha megelégednénk azzal, amink van, ezért ne is törekedjünk többre. Jövőnk mindig van, így mindig van min alakítani. A gazdagok a jövőbe nagy távlatokat és további gyarapodást látnak. Ez pedig sokra vezet akkor is, ha a középosztály telhetetlenségnek tekinti.
Bőség mint opció
A gazdagok azzal a tudattal élnek, hogy mindent megkaphatnak. Nem kell választaniuk mondjuk a jó család, a harmonikus magánélet és a nagy vagyon között. Vagy a jó barátok és a siker között. Mindkettőre jut idő és energia. A középosztály viszont abban él, hogy választania kell. Vagy ezt kaphatja csak meg, vagy azt, de mindent nem – írja Siebold. Véleménye szerint a gazdagok azért lettek sikeresek, mert nem vesztették szem elől a bőség és a szeretet ideáját. Kicsit talán giccsesen hangozhat, de sok mogul hangoztat ilyen nézeteket, amikor az élete értelméről beszél. A család és a világsiker náluk egy lapra tartozik, az üzletemberi és magánéleti énjük az önkiteljesítés két egyenrangú oldala.
Forrás: Business Insider
