Igazán gyorsan nem a koronavírus, hanem a rettegés terjed

Komolyabb felhördülést okozott, hogy a mobiltelefonos iparág egyik legjelentősebb rendezvényét, a Mobile World Congress-t lefújták a koronavírusra hivatkozva. A hagyományosan Barcelonában tartott rendezvényre jelentős számban érkeztek volna az ágazat kínai szereplői is.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A BBC a MWC lefújásának kapcsán jobban is utánajárt annak, hogy vajon negatív vagy pozitív hatása van-e inkább a közösségi médiának a koronavírus elleni harcban.

A rendezvény az első komolyabb ütést akkor kapta, mikor az Ericsson, az LG, és több cég is jelezte, hogy nem fog elutazni Barcelonába, de a hét elején még úgy tűnhetett, hogy az MWC ennek ellenére is lezajlik majd.

Lee Riley, a kaliforniai egyetem epidomológiai szakembere a lap megkeresésére kiemelte, hogy alapvetően a koronavírusnál a hagyományos influenza is sok esetben veszélyesebb, viszont a bizonytalanság érthető módon félelmet kelt az emberekben. A professzor szerint ugyanakkor a közösségi médiának és az állandó, online elérhető hírek miatt a világ arra a szintre jutott, hogy ez a „rettegés” gyorsabban terjed, mint maga a vírus. Azzal, hogy a járvány híre ilyen gyorsan eljutott a világ minden szegletébe, a pontos háttérinformációk nélkül, az aggodalom tetőfokára hágott, és a szituáció túl lett reagálva.

A nagy nyertes a Samsung lett

Az, hogy mennyire beépült az elmúlt hetekben a vírustól való félelem a technológiai szektorba is, mi sem mutatja jobban, minthogy a Samsung (gondosan az MWC elé időzített) új modelleket felvonultató bemutatóján már testhőmérséklet-mérőkkel, arcmaszkokkal és kézfertőtlenítővel várták a látogatókat.

A dél-koreai vállalat azon döntése, hogy a szakma csúcsrendezvénye elé időzítse saját bemutatóját, utólag óriási győzelemnek bizonyult, hiszen a nagy rivális Huawei pont a lefújt Mobile World Congress keretében akarta lerántani a leplet a termékeiről, amelyek a Galaxy S20 és a Galaxy Z Flip riválisai lennének majd.

A Szilicíum-völgybe ment a WHO

A nemzetközi egészségügyi szervezet képviselője ellátogatott a techóriások fellegvárába, ahol egyebek mellett az álhírek szigorúbb moderálásáról is sikerült megállapodni, így például a Google lépéseket tett azért, hogy az olyan oldalakat, amelyek például a fokhagymában, a C-vitaminban vagy az alkoholban látják az ellenszert eltüntesse, és helyette ténylegesen megbízható információkat mutasson.

Az internet nem fog kimaradni

Az tehát egyértelműnek tűnik, hogy a koronavírus mind a techcégeken, mind a közösségi médián komoly nyomokat hagy. Míg több nagyvállalat termelése is egyre komolyabb bajban van a kínai ellátásláncok megakadása miatt, addig a közösségi oldalak pedig azon aggódhatnak, hogy hogyan fogják megállítani a félreinformáltak pánikját.

(BBC)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo