Hiába nő a gazdaság, kevesebbre futja

A gazdasági fellendülés ellenére a németeknek egyre kevesebbre futja jövedelmükből. A német pénzügyminisztérium felmérése szerint egy átlagos munkavállalói háztartás nettó bevételei az elmúlt három évben jóval lassúbb ütemben növekedtek, mint az infláció.

A felmérés is megerősítik azokat a korábbi, hivatalos és nem hivatalos számításokat, amelyek szerint a nettó jövedelem vásárlóértéke immár a harmadik egymást követő évben csökkent. Egy kétgyermekes család 2004-ben a nettó jövedelemből még 0,4 százalékkal többet vásárolhatott, mint egy évvel korábban, 2005-ben és 2006-ban azonban a  jövedelmek vásárlóereje egyaránt 1,1-1,1 százalékkal csökkent, tavaly pedig a csökkenés az előző évhez viszonyítva már 1,3 százalékos volt. Hasonló volt a helyzet egy egyedülálló munkavállalók esetében is. (Magyarországon az idén fél-egy százalékos reálbér-növekedésre lehet számítani.)

Szakértők szerint a vásárlóerő csökkenését elsősorban a villanyáram, a gáz és a benzin áremelkedése, továbbá a termelés külföldre helyezésével fenyegetőző vállalatok bértakarékossága okozta. Jelentősen emelkedtek  a legkülönbözőbb élelmiszerek, köztük  a kenyér, a hús- és húsféleségek, valamint a tej- és tejtermékek, a gyümölcs és zöldségfélék árai is. (Magyarországon tavaly 10 százalékkal drágult az élelmiszer.)

A felmérésből kitűnt az is, hogy a reformok ellenére az elmúlt időszakban nem  mérséklődtek az adóterhek sem, sőt jelentősen növekedett azoknak a száma, akik jövedelmük alapján a legmagasabb, azaz 42 százalékos adókategóriába tartoznak. Ez a szám a korábbi 340 ezerről a 2005 környékére több mint 800 ezerre emelkedett.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo