"Ha nem hagyták volna a feketegazdaságot"

Ha a feketegazdaság nem lenne ilyen "falánk", nem kellett volna a megszorító intézkedéseket meghoznia a kormánynak - jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az érdekképviseletek szombat délelőtti demonstrációján az Alagút előtt.

A szónokok az Alagút bejáratánál felállított hatalmas "Feketegazdaság" feliratú, fekete transzparens előtt beszéltek. A feketegazdaságot jelképező transzparenst lerántották az Alagút bejárata elől, mondván, ez azt jelképezi, hogy már látszik a fény az alagút végén. Gaskó István az összegyűlt mintegy ezer ember előtt arról beszélt, hogy a kormányzatot és a munkaadókat egy asztalhoz kell kényszeríteni. Hangsúlyozta, hogy a fekete- és szürkegazdaság kifehérítéséből származó források elegendőek lennének a szükséges béremelésekre, és nem kellene több ezer közszolgálati dolgozót elbocsátani.

Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke  azt mondta, hogy a rendszerváltás óta semmi sem változott, továbbra is a pártkasszákba és mások zsebébe megy a pénz. A nagy számban megjelent tűzoltókon, börtönőrökön, határőrökön, vámosokon, és polgári védelmiseken kívül külön köszöntötte azokat a rendőröket is, akik az elmúlt hetek tüntetéseire tekintettel nem csatlakoztak a tüntetőkhöz, ám levelükben támogatták a demonstráció céljait, és biztosították a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke beszédében azt javasolta a kormánynak, hogy térjenek vissza a valódi egyeztetéshez, mert azok, akik itt ma összegyűltek, nem az utcán kívánnak megoldást találni a problémákra. "Ennek a demonstrációnak az is a célja, hogy a kormányt megpróbáljuk rákényszeríteni: vonja vissza a megszorító csomagot, ami tovább növelheti a számát a jelenlegi  szegénységben élő mintegy 1,5 millió embernek" - emelte ki a szervezet elnöke.

A tüntetők több transzparenst is felmutattak, melyeken például "A minimálbéren tartásunk beérett, mit akarsz még Feri?", "A feketegazdaságot nyomorgasd, ne a dolgozókat!", "Mi a macskákon is segítünk, rajtunk a kutya sem segít!" szövegek voltak. A rendezvény fél egykor véget ért, a demonstrálók békésen elvonultak a Lánchídon keresztül Pestre.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo