A jelenlegi posztfordista gazdasági rendszerben három munkakörtípus létezik: a fizikai munka ellátására szolgáló kékgalléros, a magas képzettséget és kreativitást feltételező fehérgalléros, illetve a köztük elhelyezkedő rózsaszíngalléros munkakörök. Péter László szociológus szerint a "rózsaszín" területen dolgozó alkalmazottak általában fizikai rutinmunkát végeznek, irodában dolgoznak, azonban nem döntéshozók, így nem felelős munkakörben dolgoznak, valamint a rózsaszíngallérosok közé szokták sorolni azokat, akik úgynevezett rövidszoknyás munkát végeznek. Az utóbbiakhoz sorolható a hiper-, és szupermarket dolgozók (pénztáros, eladó, takarító) jelentős hányada, vagy például a McDonald's-ban dolgozók.
A rózsaszíngalléros állások rangsorának alját elfoglaló rövidszoknyás munkák nem igényelnek magas fokú képzettséget, az elvégzendő feladatok könnyen megtanulhatók. Elsősorban fiatalabb, pályakezdő nők töltik be ezeket az állásokat, felvételüknél a szakmai ismereteknél fontosabb szempont a megjelenés. Ezek az állások átlag alatt fizetettek, és hosszú távon gyenge karrierlehetőséget kínálnak.
Mivel általában a rossz társadalmi háttérrel rendelkező nők vállalják el a rövidszoknyás állásokat, a hátrányos helyzetük reprodukálódik, hiszen alig van lehetőségük kilépni ezekből a csekély perspektívával kecsegtető munkakörökből. Ahogy Péter László szociológus írja, főleg olyan tizennyolc és huszonegy év közötti fiatalok kerülnek a rövidszoknyás állásokba, akik még a szüleikkel laknak, és anyagi nehézségeik miatt sokszor abbahagyják tanulmányaikat. A diploma hiánya viszont azt eredményezi, hogy később képtelenek lesznek kilépni ebből a "rózsaszín" világból, így nem tudnak fehérgallérosakká válni. Nem túlzottan megnyugtató tény azonban, hogy az egyetemi diploma sem garancia arra, hogy valaki fehérgalléros munkakört töltsön be, ugyanis sokan rövidszoknyás állásokat vállalnak el éppen az egyetemi évek finanszírozásához, belekerülnek a hálóba, és az egyetem elvégzése után is rá vannak szorulva, hogy folytassák ezt a fajta munkát.
Eredmény: rózsaszín gettók
A rózsaszíngalléros gettó (pink-collar ghetto) kifejezés a többségében nők által betöltött szakmák megjelölésére szolgál. A fogalom Karin Stallard-Barbara Ehrenreich és Holly Sklar 1983-ban megjelent Poverty in the American Dream: Women and Children First című művében szerepelt először. A szerzők a szegénység feminizálódását elemezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy a nők általában ugyanazokban a munkakörökben dolgoznak, és sokszor beleragadnak ezekbe a gyakran alulfizetett munkákba, gátat képezve ezzel a karrierlehetőségeik előtt. A munkaerőpiacon kezd kialakulni egy viszonylag jól körülhatárolható tevékenységi kör, amin belül a nők mozoghatnak és dolgozhatnak, de a kör határainak átlépésére már nem képesek. Ezt a jelenséget nevezték el rózsaszíngalléros gettósodásnak.
A gettó szó marginalizált helyzetben lévő területet és embereket idéz fel, így a szókapcsolat arra hívja fel a figyelmet, hogy a rózsaszín gettókban a nők megrekednek ezekben a jellemzően alulfizetett munkakörökben, elsősorban a nemük miatt. Ugyanis - ahogy azt a szociológusok is megfigyelték - a rózsaszíngalléros munkások kevesebbet keresnek a fehérgalléros munkavállalókhoz képest. Viszont, ami még ennél is meglepőbb, a tipikusan férfiak által dominált kékgalléros munkavállalókhoz (bányászok, építők, stb.) képest is alacsonyabb a fizetése a rózsaszín gettókban ragadt női alkalmazottaknak, ami megint csak a nemek közötti egyenlőtlenségre és a nők korlátozott munkaerő-piaci lehetőségeire hívja fel a figyelmet.
Férfiak rózsaszín gallérban
Ahogyan a hagyományos nemi szerepek folyamatosan változnak, úgy alakulnak át a karrierválasztások is - ez abból is látszik, hogy a recesszió hatására sokkal gyakoribbá vált, hogy az apák maradnak otthon gyerekeikkel. Ennek egyik eredménye, hogy egyre több férfi vállal tipikusan nők által betöltött munkákat. A férfiak betörtek a női munkaerőpiacra, fokozatosan növekszik azoknak a száma, akik rózsaszíngallérosnak minősülő munkahelyekre adják be jelentkezésüket. Már Magyarországon is egyre több pénztárossal, ápolóval, recepcióssal találkozni sőt, sok férfi helyezkedik el a pár éve még tipikusan női munkalehetőségnek számító call-centerekben is.
A folyamat már jóval a gazdasági világválság előtt elkezdődött - legalábbis a tengerentúlon. Az utóbbi évtizedekben az Egyesült Államokban a szociológusok arra lettek figyelmesek, hogy a férfiak tömege kezdett áramlani korábban tipikusan nőinek tartott foglakozások felé. Egyre több férfi ápolóval, fogorvosi asszisztenssel, eladóval, recepcióssal vagy tanárral lehet találkozni az amerikai munkahelyeken. Ezzel párhuzamosan folytatódik a nők beáramlása a magas presztízsű, jól fizetett, korábban főleg férfiak által betöltött állásokba. Kezd felhígulni a szigorú nemek szerinti eloszlás a hagyományosan férfi, illetve női munkák esetében, úgy tűnik, a munkaerő integrációja magától megteremtődik. Egyesek már egyenesen azt emlegetik, hogy a rózsaszíngallér lett az új kékgallér.
Egy amerikai felmérés azt vizsgálta, hogy a pénzügyi válság miképpen hatott a foglalkoztatásra. A kutatók arra az érdekes megállapításra jutottak, hogy a férfiak dominálta és a kevert munkakörök száma csökkent, míg a hagyományosan nőinek titulált rózsaszíngalléros munkahelyek száma megemelkedett, valamint a "női" állásokban egyre több férfit találni.
Első látásra a férfiak a munkanélküliség elől menekülnek a régebben még "megalázónak" számító, nők által dominált szakmákba, emellett azonban egyéb tényezők is hozzájárulhattak ezen trend létrejöttéhez. A szakmák ilyen formában történő átalakulását több faktor is okozza, úgymint a pénzügyi megfontolások, az életminőséggel kapcsolatos elképzelések és a nemi szerepek fokozatos transzformációja.
Egyes források pedig abban látják ennek magyarázatát, hogy a férfiak felismerték, a női foglalkozások megbélyegezettsége idejétmúlt felfogás, és a zömmel nők által betöltött munkák nem csak azért vonzóak, mert állandó jövedelmet kínálnak, hanem azért is, mert sokkal kevesebb stresszel járnak, elégedetté teszik végzőjüket és még a családra is több idő jut. Betsey Stevenson, a Pennsylvaniai Egyetemen működő Wharton School munkaerőpiaccal foglalkozó közgazdásza szerint a családban és a munkahelyen lezajló változások egymásba fonódnak, ahogy a családi szerepek változnak, úgy változik a munkavállalás is. A munkahelyválasztás jelentős módosulását az otthoni nemi szerepek változása is okozza. A közgazdász elmondása szerint napjainkban a férfiak nagyobb részt vállalnak a háztartási munkákból és a gyereknevelésből- legalábbis az Egyesült Államokban.
Itt is előnyben a férfiak
Mielőtt elkezdenénk sajnálni a "női munkára" kényszerülő férfiakat, célszerű megvizsgálni, a szokatlanabb munkahelyválasztás milyen mértékben érinti karrierlehetőségeiket. Talán nem meglepő, hogy a tradicionálisan rózsaszín munkakörökben a férfiak többet keresnek és gyorsabban jutnak feljebb a szervezeti ranglétrán, mint női kollégáik. Ezt a jelenséget "üvegmozgólépcsőként" szokták emlegetni, és pontosan ellenkező a hatása, mint a nagy irodalommal rendelkező, a női dolgozók előléptetését akadályozó "üvegplafonnak". Vagyis még a nők által dominált szakmákban is a férfiakat helyezik szívesebben vezető pozíciókba, így a nők a "rájuk szabott" állásokban is egyre többször korlátokba ütköznek. Elgondolkodtató adat, hogy a férfiak "rózsaszín" munkahelyeken való tömeges megjelenésével a nők kevesebbet keresnek a férfi kollégáiknál azokon a területeken is, ahol eddig ők voltak többségben.
Az sem elhanyagolható tény, hogy bizonyos szakmákon belül a nemek aránya a történelem során soha nem volt stabil, lassan, de biztosan mindig változott. Ahogyan a tanári szakma az idők során nagyrészt elnőiesedett, úgy férfiasodhatnak el a jövőben is ma még "rózsaszínnek" minősített szakmák. Persze az is elképzelhető, hogy a recesszió elmúltával idővel megszűnik a női munkák felé való fordulás, és a munkaerőpiac visszarendeződik a gazdasági válság előtti állapotába.
