Az utóbbi néhány évben elindult egy folyamat, amely szerint az európai vállalatok már egyre inkább a hozzáadott értéket igénylő feladataikat helyezték Magyarországra. 1990 óta számos cég települt Magyarországra, elsősorban a termelőszférába. A gyártósorok valójában bérmunka jellegű foglalkoztatást jelentettek, és mint ilyen, ha a befektető kedvezőbb költségszintű országot talált, tovább ment. A menni vagy maradni dilemmáját így elsősorban a munkabérek és a logisztikai költségek eredője döntötte el. Ezzel szemben a szellemi értékre létrejövő beruházást már nem ilyen egyszerű mozgatni.

A kettős adminisztráció megszüntetése

Az, hogy régiókban gondolkodnak a vállalatok, nem új keletű dolog. Igaz, a feladatok egy helyről történő, központosított ellátása mindössze páréves múltra tekint vissza. Mindkét tényező olyan, amelyből most Magyarország előnyt kovácsolhat. Eddig ugyanis a vállalatok Európát és a közép-kelet európai régiót külön egységként kezelték, a két térségben külön folyt a termelés és más-más adminisztrációs központ alá tartoztak. Vagyis két apparátus dolgozott pénzügyi, számviteli, logisztikai és adminisztratív területen is. Ahogy azonban az újonnan csatlakozott országok a közös belsőpiac részévé váltak, értelmetlennek tűnik ez a megosztottság. De nem csakhogy a munka szempontjából felesleges, jelentős többletköltséget is okoz a kettős adminisztráció fenntartása. – Csak a backoffice funkciók összevonásából 25-30 százalékos költségmegtakarításra lehet számítani a szinergiák révén – mondja Heinczinger Róbert, az Ernst & Young partnere.

A multinacionális vállalatoknak tehát már csak azt kell eldönteniük, hogy a meglévő központokba csatlakoztatják-e be a közép-európai országokat, vagy ebbe a régióba új központokat építenek, helyi felelőséggel, illetve egy új európai központ jön létre ebben a régióban. Érvek – pro és kontra –bőven akadnak.

Eddig leginkább Hollandia és Belgium volt az, amely elsősorban az európai regionális központra szakosodott. Ha ezek a hatalmas irodaházak a most csatlakozott országok valamelyikébe kerülnek, az további költségmegtakarítást eredményez az olcsóbb munkaerő miatt. De van egy másik érv is az itteni központok mellett: az ügyfél az anyanyelvén szeretné, ha kiszolgálnák a call center, CRM, vagy más ügyfélszolgálati feladatok esetében, és Magyarországon sokkal könnyebb angolul, németül, franciául, vagy akár svédül beszélő munkaerőt találni, mint Brüsszelben vagy Amszterdamban magyarul, csehül, lengyelül tudót. A GE például az összes európai vállalatának könyvelését végzi Magyarországról, az EDS május végén nyitotta meg regionális (európai) pénzügyi és számviteli szolgáltató központját, és az Alcoa, a Diego, az Avis, az ING, vagy az Exxon Mobile is úgy döntött, hogy Magyarországon hoz létre régiós központot.

A vándorlás most kezdődik

De van egy másik dilemma: mi legyen a termelőegységekkel? Mostanáig ugyanis ezekben az országokban nem csak külön adminisztráció folyt; helyben kiépült a gyártókapacitás is. Ahol azonban korábban a magas vámterhek ezt indokolták, ott május elsejétől a kis belsőpiacot jelentő környezetben nem rentábilis fenntartani. Így például az édesiparban tevékenykedő Kraft már kivonult Magyarországról, és a Reemtsma szintén bezárta a debreceni dohánygyárát, és a jövőben Szlovákiából látja el a környező országok piacait. Miután az egri gyárat birtokló Philip Morris például Csehországban, a pécsi üzemet működtető British American Tobacco pedig Németországban is gyárt cigarettát, a közeljövőben elképzelhetőek hasonló gyárbezárások. Ám nem feltétlenül Magyarországon: 2005 és 2006 a mozgások éve lesz a cseh-, lengyel és magyar piacokon – prognosztizálja Heinczinger Róbert. Más ágazatokban – például a söriparban–, ahol a logisztikai költségek is jelentős tényezőt képviselnek, a döntés ideig-óráig még várat magára.

Az adminisztrációs központok nem törvényszerűen kerülnek a gyártás mellé, bár szakértők szerint logikus lépés. Ez azonban egy vállalat stratégiai döntése, mintahogyan az is, hogy egy minden feladatot ellátó saját központot hoz létre, vagy egyes feladatait akár az egész európai régióra vonatkoztatva egy harmadik félre bízza. Az outsourcing szolgáltató központok bevonása további költségcsökkentő tényező lehet. Egy biztos, a magas helyi piacismeretet igénylő marketing feladatokon kívül a többi tevékenységet koncentráltan fogják végezni, vagyis adott esetben az eddig országonként párszáz főt foglalkoztató irodák és gyárak helyett lesz, ahol mindössze kis helyőrségek maradnak. És nem lehet elégszer hangsúlyozni: amíg viszonylag egyszerű egy másik országba helyezni a gyártótevékenységet, a magas hozzáadott értéket jelentő szolgáltatások mozgatása már nem ilyen egyszerű. Azaz a most kirajzolódó térkép hosszú távon meghatározza a világ multinacionális cégeinek elrendeződését. Egy ország – különösen az újonnan csatlakozott államok – gazdaságának szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy a kivonulók és betelepülők aránya.

Az adókat csökkenteni kell

Egy multinacionális vállalat központja általában több ezer négyzetméter kiépített infrastruktúrával rendelkező irodaterületet bérel, és jó néhány száz főt foglalkoztat. A működtetés költségeinek hetven százalékát a bérköltségek teszik ki, amiből már közvetlenül is – az adók révén – komoly bevételre számíthat az állam. Ehhez járul a bérből történő fogyasztás, az irodaházépítés és az infrastrukturális fejlesztések büdzsét növelő hányada és a foglalkoztatottságra gyakorolt hatása. Tehát a költségvetésnek nem mindegy, hogy Magyarország mennyire vonzó helyszín a régiós központok számára. Az viszont régi igazság, hogy a tőke mindig a biztonságot és kiszámíthatóságot keresi, szemben a legolcsóbb megoldással.

Az Európai Unió bővülésével úgy tűnik, új helyre kerülnek a regionális központok is: az európai és amerikai vállalatok elsősorban Magyarország, Csehország és Lengyelország felé kacsintgatnak. Jóllehet az elméleti tanulmányok eddig elsősorban Lengyelországot hozták ki győztesnek, Heinczinger Róbert mégis úgy véli, hogy a gyakorlatban inkább Magyarország és Csehország a leggyakoribb alternatíva a döntéshozók asztalán. – Lengyelország lehet, hogy pillanatnyilag jobbnak tűnik, de túl sok a bizonytalansági tényező, kezdve a mezőgazdaság helyzetétől, egészen a tisztázatlan társasági adókedvezményekig – véli a szakértő.

Ma összesen körülbelül 4000 főt foglalkoztatnak a már itt lévő szolgáltatási központok. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarország nyugodt lehet. A jelenleg életben lévő magas személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási terhek ugyanis nem teszik versenyképessé a hazai környezetet, különösen, hogy a szolgáltató ágazat a termelésnél érzékenyebben reagál az élőmunka költségekre. Ez sokkal relevánsabb probléma, mint maga a bérkiegyenlítődés. Szakértők úgy vélik, Magyarország ezen a téren körülbelül 15 év alatt éri el az EU átlagot, és úgy tíz év kell, hogy a jelenleg legalacsonyabb bérszínvonalú Portugáliához felzárkózzunk. Igaz, ennél valamivel rövidebb átmeneti időszakra lehet számítani a szellemi munkák terén. Tehát ma még jelentős versenyelőnyben vagyunk a munkabérek terén. Ugyanez azonban már nem mondható el az itteni megélhetési költségekről. Számos multinacionális vállalat panaszkodik, hogy Magyarországon egy külföldi szakértő állomásoztatása többe kerül, mint Brüsszelben. Magasak a lakásbérlés költségei és a külföldi gyerekek iskoláztatása. A monopolhelyzetben lévő amerikai, angol, francia iskolák bizony nem ritkán több ezer eurós tandíjat kérnek a szülőktől.

Szintén nem kedvez a szellemi munkára épülő szolgáltató központok létrejöttének az állam támogatási politikája. Még ma is elsősorban a termelőkapacitás kiépítésére lehet pályázni, holott a jelentős állóeszköz beruházás helyett a munkahelyteremtés támogatása szintén többletbevételt eredményez a költségvetés számára.

Bővebben a Piac és Profit 2004. júniusi számában