Egymilliárd csokimikulásra

A karácsonyi szezonális édességek - szaloncukor nélkül - 2 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalmából 950 millió forintnál is több jut a Mikulás-figurákra.

A karácsonyi szezonális termékek értékben mért eladásainak egyre nagyobb részét teszik ki a játékkal, ajándéktárggyal kiegészített édességcsomagok, amelyek népszerűsége a hagyományos Mikulás csomagok rovására növekszik. Annak ellenére, hogy előbbiek átlagosan háromszor drágábbak az utóbbiaknál - állapítootta meg az ACNielsen piackutató vállalat a korábbi évek értékesítési adatai alapján.

Az átrendeződés érinti a szólóban értékesített Mikulás figurákat is: Egyre kisebb a piaci részesedésük, annak ellenére, hogy az egy kilóra vetített átlagos árszínvonaluk az elmúlt három évben folyamatosan alacsonyabb lett; például 2004 decemberében 3 százalékkal maradt el a 2003 év decemberitől. Az átlagárak negatív trendjének fő oka, hogy kisebb gyártók olcsóbb termékei teret tudtak nyerni a kiskereskedelemben.

A szezonális csokoládék között legnépszerűbb a nugát; 56 százalékkal részesedett az összes eladott mennyiségből 2004 november-2005 január között. A tejcsokoládéra 37, vegyesre 6 százalék jutott, míg a maradék 1 százalékon az étcsokoládé és a fehér osztozik.


forrás: ACNielsen

A vevők legnagyobb része (51 százaléka) hipermarketben szerezte be a karácsonyi édességeket múlt évben. Értékben tavaly is, tavalyelőtt is piaci átlagnál magasabb, 67 százalékkal részesedtek a hipermarketek a Mikulás csomagok kiskereskedelmi eladásaiból. További 15 százalék jutott a 401-2 500 négyzetméter közötti boltokra, múlt évben. A lakóhely közeli kis boltoké mindössze a maradék 18 százalék.

Valamivel egyenletesebben oszlik meg az üreges figurák kiskereskedelmi értékesítése. A hipermarketek értékben mért 51 százalékos piaci részesedésével szemben a 400 négyzetméternél kisebb üzletek 28 százalékot értek el múlt évben.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo