- Mikor és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott? Mivel foglalkozol, milyen beosztásban vagy?

- Nyelvtanulás céljából jöttem ki Nagy-Britanniába 2003 szeptemberében. Kezdetben au pairként dolgoztam, és csak hat-hét hónapra terveztem a kint tartózkodást. Közben azonban nagyon megszerettem a londoni életet és hamar világossá vált az is, hogy takarítással, és au pairkedéssel többet kereshetek, mint otthon egy irodában. Később elkezdtem könyvelőként tanulni, ennek köszönhetően jelenleg egy nemzetközi cégnél dolgozom menedzseri beosztásban.

Mi a végzettséged, és ennek mennyiben van köze a jelenlegi munkádhoz? Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna, vagy inkább csak sodort az élet?

- A Szegedi Tudományegyetemen munkaügyi szakon végeztem 2003-ban. Szerettem volna elhelyezkedni a szakmámban Magyarországon, de már 2003-ban sem volt könnyű helyzetben a frissdiplomás pályakezdő munkatapasztalat nélkül. A nyelvtudásom hagyott kívánnivalót maga után, ezért döntöttem külföld mellett, és a mai mapig nem bánom, hogy így alakult. Az otthoni egyetemen szerzett tudás segített hozzá, hogy letegyem a könyvelői vizsgám. Úgy érzem, hogy én irányítom a sorsomat, és a kitartásomnak köszönhetően mindig sikerült elérnem, amit akartam. Igaz, gyermekkoromban jogász karrierről álmodtam, és ettől távol áll a könyvelés, de szeretem a szakmámat, úgyhogy nem hoztam rossz döntést.

- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon? Kérdezem ezt szakmai, anyagi értelemben, a megbecsülés, vagy az emberi kapcsolatok szempontjából.

- Magyarországon nem dolgoztam könyvelőként, így nem tudok erről véleményt mondani. Könyvelőkre mindenütt szükség van, akárhol is éljen az ember, ennek köszönhető, hogy ez egy megbecsült és elismert szakma. A munka az munka, a határidőket be kell tartani, nem kérdés viszont, hogy Angliában anyagilag jobban lehet járni, mint otthon.

- Milyen életkörülmények között élsz, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?

- Londonnak azon részén, ahol lakom és dolgozom, nem látszanak a válság jelei. Az újságokból azonban hozzám is eljut a hír, hogy a munkanélküliség növekszik, és egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe. Ez a tendencia inkább Közép-Angliára jellemző, délen jobb a helyzet. Az elmúlt nyolc év alatt megfigyeltem, hogy az árak itt is folyamatosan nőnek, minden drágul az alapélelmiszerektől a fűtésig. Én szerencsés vagyok, mert soha nem kellett létminimumból megélnem, de ehhez tanulásra és a talpraesettségre volt szükség. Eleinte ruhát, cipőt csak Magyarországon vettem, ma már viszont az itteni végkiárusításokon minőségben és árban is jobban megéri vásárolni. Otthon az árak nyugat-európai szinten vannak, a fizetések azonban messze elmaradnak attól, néha nem is értem, hogyan tudnak az emberek létezni. A londoni életszínvonal szembetűnően jobb, az emberek sokat járnak szórakozni, kiegyensúlyozottak és boldogok, mert nem máról holnapra élnek. Van értelme a munkájuknak, mert a fizetésükből biztosíthatják családjuk megélhetését. Félek, ha ez így folytatódik, az ügyesebbek külföldön próbálnak majd szerencsét, még nehezebbé téve az otthon maradt, segélyekből élő emberek helyzetét.

- A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?

- A nettó fizetésemnek körülbelül egyharmadát szoktam félretenni, saját lakásra gyűjtök. Emellett azt is megengedhetem magamnak, hogy sokat utazzak, és úgymond ne csak egy szelet kenyéren éljek.

- Milyen a kinti munkamorál?

- Amit nagyon szeretek itt kint, hogy lehet előre tervezni, karriert építeni. Én irányítom az életem, és nincs lehetetlen. A munkahelyemen mindenki minőségi munkára törekszik, a kollégák segítik egymást. A követelmények és az elvárások folyamatosan nőnek, de emellett az embernek mindig van sikerélménye, a jó munkáért dicséret és kitüntetés jár, ami nagyon ösztönző. Közösen kávézunk, teázunk, ebédelünk, sok a csoportos esemény. Úgy érzem, megbecsülik a munkavállalókat. Soha nem kellett azon aggódnom, hogy a főnököm éppen milyen passzban van. Rugalmasan dolgozhatok, a lényeg, hogy határidőre minden meglegyen. Nem félek tőle, hogy a munkáltatóm nem ad fizetést, vagy nem fizeti meg utánam az adókat és a járulékokat. Az is igaz ugyanakkor, hogy a túlóráért nem jár plusz pénz.

- Érzel honvágyat? Mi hiányzik Magyarországról?

- Hiányzik a családom, és néhány barátom, a hazai ízek és a friss gyümölcs, zöldség a kertből. Ezen kívül semmi más.

- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

- Szinte minden, de a legfontosabbak: a nyugalom, az anyagi biztonság, az emberek nyitottsága, a lehetőségek. Sajnos össze sem lehet hasonlítani a különbségeket a két ország között.

- Hogyan telik egy napod - munkaidő alatt és munkaidő után. Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek? Milyen szórakozási lehetőséged van?

- A munkaidőm napi nyolc és fél óra, de ebben benne van egy óra ebédidő. Szabadidőmben sportolok, ez segít igazán kikapcsolni. Futok a parkban, konditerembe járok, elkezdtem úszni tanulni. Szeretem a gasztronómiát, szívesen fedezünk fel a barátaimmal új éttermeket. Várom már a kirándulószezont, hétvégi utazásokat tervezek az országban, sok várost nem láttam még. Londonban rengeteg a lehetőség, nem lehet unatkozni. Nincs olyan hobbi, amit ne űzhetnél kedvedre, legyen szó táncról, színészetről vagy síelésről. Ezért olyan pörgős itt az élet.

- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol most élsz?

- Valószínűnek tartom, hogy örökre kint maradok, már nem tudom Magyarországon elképzelni az életemet. Egy másik nyugat-európai ország viszont még szóba jöhet. A magyar oktatási rendszert még mindig jobbnak tartom az angolnál, de az Angliában szerzett diplomám sokkal többet ér a munkaerőpiacon. Egy gyerek szempontjából, itt minden téren jobbak a lehetőségek.