Drágul a földgáz

A nem lakossági földgázárak 2006. január 18-ától átlagosan 8 százalékkal emelkednek, a lakossági tarifák viszont nem változnak egyik kategóriában sem.

A gazdasági és közlekedési tárca vezetője - a Magyar Energia Hivatal javaslatára, a pénzügyminiszterrel egyetértésben - adta ki rendeletét. A döntés oka, hogy a világpiacon drágult a földgáz, és az alapanyagimport költségeit a keresztárfolyamok változása is kedvezőtlenül érintette az elmúlt időszakban.

A gazdasági és közlekedési miniszter döntése ugyanakkor a lakossági gázárakat semmilyen formában sem érinti. Ebben a körben nem lesz emelés egyik fogyasztói kategóriában sem, és a kompenzáció is változatlan formában működik. Az emelés nem teszi indokolttá a lakossági távfűtési díjak emelését sem. A távfűtési tarifák ugyan nem tartoznak a kormányzat hatáskörébe, hiszen azokról a helyi önkormányzat dönt. Amit azonban a kormány ebben a körben megtehetett, azt megtette: a lakossági távfűtési célokra értékesített földgáz ára nem változik.

A döntés nem érinti a közintézmények működésének feltételeit sem, mivel a nem lakossági körben érvényes áremelés hatását az esetükben ellentételezi a normatívák emelése. A jövő évi költségvetési juttatások kiszámításakor ugyanis a Pénzügyminisztérium már figyelembe vette a január 18-ától érvényes döntés hatásait is.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo