A tervezetről Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos kifejtette: az irányelvtervezet első alkalommal tartalmaz büntetőjogi szankciókat - beleértve a szabadságvesztést is. A direktíva célja, hogy közelítse a nemzeti büntetőtörvényeket és hatékonyabbá tegye az együttműködést a hamisítás elleni harcban. Frattini szerint csak egy kötelező érvényű és büntetést is tartalmazó szabályozás állíthatja meg a kalózkodást és a hamisítást.
Az irányelvtervezet szerint minimum négy év börtön és háromszázezer eurós bírság járna azért, ha a hamisított termék emberek egészségét vagy biztonságát súlyosan veszélyezteti vagy ha bűnszövetkezet keretében vétettek a szellemi tulajdon ellen. A javaslat értelmében a jövőben minden szellemi tulajdon ellen elkövetett vétséget, így az illegális zeneletöltést is büntetőjogi eszközökkel szankcionálnák.
Az Európai Bizottság által készített statisztikák szerint a hamisított termékek száma 1998 és 2004 között majdnem ezerszeresére emelkedett. Ezek között is kiemelkedő helyet foglalnak el az egészséget veszélyeztető hamisított termékek, gyógyszerek, élelmiszerek, italok, és az alkohol, amelyek 200 százalékos emelkedést értek el. A hamisított termékek skálája ráadásul egyre szélesebb, a gyermekjátékoktól a sportszerekig, de találtak már hamis Ferrarit is.
Brüsszel még tavaly bejelentette, hogy szeretné meghatározni a büntetési tételeket azoknál a büntetőügyeknél, amelyekben az elkövető korrupcióval, emberkereskedelemmel, csempészéssel, valamint euró hamisítással vádolható.
A Bizottság hatáskörének kiterjesztése egy szeptember 13-ai bírósági döntés nyomán lehetséges. A bírósági döntés az EU környezetvédelmi szabályozásának megsértésére vonatkozott, ám az Európai Bíróság kimondta, a Bizottságnak joga van felszólítani a tagállamokat, hogy vonják bűnvádi eljárás alá az EU jogszabályait megsértőket azokon a területeken, ahol a közösségi jog elsőbbséget élvez.
Büntetőkönyv a hamisítók ellen
Az Európai Bizottság egységes európai büntetőtörvényt vezetne be a hamisítók ellen, amely az első büntetőjogi szankciókat tartalmazó irányelv lenne.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.