A születések száma 6,2 százalékkal, a halálozásoké 6,1 százalékkal volt több, mint 2004 azonos időszakában. E két tényező együttes következményeként a főváros népessége 2760-al csökkent, 5,9 százalékkal nagyobb mértékben, mint az előző év azonos időszakában. Budapesten 2005 első három hónapjában 1021 házasságot kötöttek, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Tavaly egész évben összesen 15 ezer gyerek született Budapesten, viszont több mint 23 ezer ember meghalt, így az el- és idevándorlással együtt nyolcezerrel csökkent a város népessége. Az ezer lakosra jutó 8,8 születésnél rosszabb adat csak az ország négy megyéjében volt tavaly. Ugyanakkor ezer lakosonként öt házasságot kötöttek a fővárosiak, ennél magasabb arány nem volt sehol az országban. Igaz viszont, hogy az ezer emberre jutó 2,6 válásnál is csak két megyében volt magasabb az arány.
Budapesten már 1,7 millióan sem élnek
Az idén tovább csökkent Budapest lakóinak a száma, így már nem éri el az 1,7 milliót sem. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint a fővárosban 2005 első negyedévében 3800 gyermek született és 6600-an haltak meg.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.