Az EU-bővítés nem járt földcsuszamlással

A bővítésről már javában folynak az európai uniós előkészítő megbeszélések, a bolgár és a román taggá válás mellett jövőre már Horvátország ebbéli pozíciója is napirenden lesz. A magyar kormányzat ugyan korrigálta az államháztartási hiányra vonatkozó adatokat, de azt Brüsszel eddig nem kifogásolta.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gyurcsány Ferenc első európai uniós főszereplésére az Európai Tanács november 5-i állam- és kormányfői tanácskozásán kerülhet sor. Egyébiránt addig is roppant sűrű az EU nem pusztán protokolláris programja, hiszen már október 6-án téma lesz a bővítési javaslatra vonatkozó csomag, az új bizottságok október 27-én az alkotmányos szavazással foglalkoznak, november 1-én a Bizottság tanácskozik. Az állam- és kormányfők a lisszaboni folyamatról konzultálnak egyebek között, később pedig a török uniós tagság feltételeivel, majd a középtávú költségvetés alapelveivel foglalkoznak az EU döntéshozói.

A közelmúltban az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely segíti a kormány és a Ház közötti uniós álláspontok kialakítását, s amint arról Gottfried Péter, a Külügyminisztérium
Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság helyettes államtitkára a Miniszterelnöki Hivatal szeptember 22-i tájékoztatóján részleteket is közölt, így garantálható, hogy az EU heti 35-40 tárgyalásán, s legalább kétszáz munkacsoport tanácskozásán konzisztens magyar álláspontot képviselhessenek a képviselők és a szakértők. Az elmúlt viszonylag rövid időszak alatt is mintegy 500 ügy került napirendre e fórumokon, közöttük például a szoftver-szabadalomról kialakítandó uniós álláspont. (Magyarországon ugyan a szakma és a kormányzat eltérően értelmezi ebben a témában azt, hogy mi is az előnyös számunkra ám a kabinet – tudtuk meg Gottfried Pétertől – nem zárkózik el semmilyen jogi normaként is kezelhető szakszerű indítványtól.)

A brüsszeli erőltetett menetet az is jellemzi, hogy a 34 miniszteri tanács 20 napirendi pontot tárgyalt meg négy hónap alatt. Az EU aktuális nagy témái között tartandó nyilván az alkotmányos szerződés kérdésköre, vagy éppen a 2007. utáni pénzügyi perspektíva taglalása. A bővítésről ugyancsak folynak az előkészítő megbeszélések, a bolgár és a román uniós taggá válás mellett jövőre már Horvátország ebbéli pozíciója is napirenden lesz. (A bővítési csomag kulcskérdése Törökország, formális döntésre decemberben lehet számítani.) A magyar álláspont alapelve az, hogy amint Magyarországnak is meg kellett felelnie az úgynevezett koppenhágai feltételeknek, hasonló mérce számítson a bővítés során a jövőben is.

Egy kérdésre válaszolva Gottfried Péter kifejtette, hogy a magyar kormányzat ugyan korrigálta az államháztartási hiányra vonatkozó adatokat, de azt Brüsszel eddig nem kifogásolta. Ettől még az úgynevezett konvergencia program teljesítésétől nem hátrál meg a gazdaság, s az euró bevezetésének dátumát sem szándékszik módosítani, azaz ez nincs napirenden. Már csak azért sem, mert az euró nem a megfelelés, hanem saját magunk miatt fontos. Az EU-ban csak pénzügyminiszteri szinten folytak megbeszélések a stabilitási paktumról, Gottfried Péter szerint eddig annyi eredménnyel, hogy a tagországok megfontolandónak tartják a különböző deficitek eltérő módon való kezelését.

A csatlakozásunk óta eltelt négy hónap értékeléséhez tartózik, hogy a jogharmonizáció „versenyében” Magyarország igen jó pozíciót vívott ki, mivel a 25 tagország között a 4. legjobbnak számít. A munkaerő-áramlás nem okozott földcsuszamlást, a régi tagországok félelme nem bizonyult indokoltnak. Magyarországnak is arról van tapasztalata, hogy hozzánk sem jöttek kimutathatóan nagy számban munkavállalók az EU-ból, annak új tagországaiból sem.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo