Jó hatással van a nyugdíjfelkészültségre az egészséges életmód

A sikeres nyugdíjas évekre való felkészülés nemcsak a megfelelő pénzügyi szokásokon, hanem az egészséges életmódon is múlik. Ennek ellenére aggasztó szakadék tátong az emberek elképzelései és tettei között, mutat rá az Aegon cégcsoport nemzetközi kutatása a szomorú valóságra.

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

“2012 óta végzünk kutatást az emberek nyugdíjjal kapcsolatos attitűdjeit és felkészültségét illetően. A kutatásból kiderül, hogy az emberek aktív nyugdíjas évekre vágynak, amelyben helyet kapnak a barátok és az ismerősök, jut idő közösségi tevékenységekre, és a munkáról sem szeretnének teljesen lemondani” mondta Horváth Gyula, az Aegon Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese. “A kutatásunk egyik érdekes megállapítása, hogy akik több egészségmegőrző szokást is kialakítanak, például rendszeresen sportolnak, vagy egészségesen étkeznek, azok sokkal felkészültebbek a nyugdíjas éveikre. A sikeres nyugdíjas évek nagyrészt azon múlnak, hogy valaki helyes megtakarítási szokásokat alakít-e ki, és odafigyel-e az egészsége megőrzésére. Az egyénnek, a munkáltatónak, a nyugdíjbiztosítási iparágnak és a kormánynak mind fontos szerepe van az egészséges öregkor és a hosszú-távú anyagi biztonság ügyének népszerűsítésében.”

Kép: Pixabay

“A munkavállalók közül sokan később szeretnének véglegesen nyugdíjba menni. A nyugdíjas évekre átmenetként tekintenek, amely a folyamatos munkavégzés ígéretét kínálja fel sokkal nyugodtabb tempóban, hogy több idő maradjon élvezni az életet” – teszi hozzá Horváth Gyula. “Az, hogy ebben valaki mennyire lesz sikeres, nagyban függ az egyén egészségi állapotától, és anyagi lehetőségeitől is.”

A Sikeres nyugdíjas évek – egészséges időskor és anyagi biztonság című jelentés fő megállapításai közül a legfontosabbak a következők:

(A magyar adatok zárójelben)

  • Világszerte csupán a munkavállalók 39 (27) százaléka vallja magát rendszeres megtakarítónak (aki mindig tesz félre a nyugdíjára). 24 (16) százalékot tesznek ki az eseti megtakarítók, 19 (32) százalékot a megtakarítani vágyók, 12 (12) százalékot a múltbéli megtakarítók, és 6 (12) százalékot azok, akik egyáltalán nem takarékoskodnak.
  • A munkavállalóknak mindössze 14 (6) százaléka vetette papírra a nyugdíjjal kapcsolatos terveit. Nagyobb arányban találunk köztük olyanokat, akik tettekre is válthatják az elképzeléseiket, hiszen 74 százalékuk azt állítja, hogy rendszeresen tesz félre a nyugdíjas éveire, ami jóval magasabb arány azokhoz képest, akiknek van ugyan tervük, de nem leírt formában (48 százalék) vagy akiknek egyáltalán nincs semmilyen tervük (19 százalék). (Jelentés, 14. old. 10-es ábra)
  • Összességében a válaszadók 67 (61) százaléka tartja jónak vagy kitűnőnek saját egészségi állapotát és 82 (72) százalékukat foglalkoztatja időskori egészségi állapota. Ugyanakkor csak 43 (32) százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az életmóddal kapcsolatos döntéseikben figyelembe veszik az egészségük hosszú távú megőrzését is.
  • A munkavállalók 57 (57) százaléka valamilyen formában nyugdíjasként is szeretne dolgozni. A kijózanító realitás azonban az, hogy a véglegesen nyugdíjba vonultak 39 (33) százaléka számolt be arról, hogy a tervezettnél hamarabb ment nyugdíjba, melynek oka legtöbbször az egészségi állapotuk megromlása volt (29 (30) százalék).
  • A munkavállalók 91 százaléka legalább egy egészségmegőrző vagy wellness program iránt érdeklődne, ha a munkáltató erre lehetőséget biztosítana (pl. egészséges ételek biztosítása a munkahelyen, kedvezményes fitness bérlet, megelőző szűrések és védőoltások).
Meddig fogunk élni?
Európában folyamatosan növekszik a várható élettartam, és egyre kisebb a különbség a nők és férfiak kora között a halálozás időpontjában. Magyarországon jelenleg a várható átlagélettartam 76 év születéskor, ami 4 évvel kevesebb az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak átlagánál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között. Itthon a nők várható élettartama 79, a férfiaké pedig 72 év, de egész Európában nagy eltéréseket találunk.
2017-ben az Aegon Nyugdíjfelkészültségi Index globális értéke 5,92 volt. Ez ugyan még mindig alacsony felkészültséget tükröz, mégis apró javulást mutat 2016-hoz képest. A jelentés, amely az Aegon hatodik nyugdíjfelkészültségi kutatása alapján született meg, Európa, Amerika, Ázsia és Ausztrália 15 országában tárta fel a munkavállalók és a nyugdíjasok elképzeléseit.

A jelentés az Aegon Center for Longevity and Retirement, a nonprofit Transamerica Nyugdíjkutató Központ, és az Instituto de Longevidade Mongeral Aegon együttműködésében valósult meg.

Véleményvezér

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen 

Ingyen utazásokat és hotelszámlákat vizsgálnak.
Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték

Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték 

Az izraeli miniszterelnök megígérte az irániaknak, hogy hamarosan megszabadítják elnyomóitoktól.
Az Orbán-család egy újabb „sasfészkét” fedezte fel Hadházy Ákos

Az Orbán-család egy újabb „sasfészkét” fedezte fel Hadházy Ákos 

Reméljük nem Bese Gergő szenteli fel, mint a Karmelitát.
Orbán Viktor szerint Orbán Balázs hibázott

Orbán Viktor szerint Orbán Balázs hibázott 

Orbán Balázs méretes ostobaságot mondott, de nem csak egyet.
1660 forint/gombóc fagylaltáron dorbézoltak közpénzből egészségügyi dolgozók

1660 forint/gombóc fagylaltáron dorbézoltak közpénzből egészségügyi dolgozók 

Nincs jobb egy finom fagyinál horroráron közpénzből.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo