Az amerikai ESTA zűr háttere

Talán már nem sokan emlékeznek, mekkora sikernek könyveltük el, hogy Magyarország 2008. november 17-ével bekerült az Egyesült Államok Vízummentességi Programjába (Visa Waiver Programme, VWP). Ezzel egy olyan 40-es elitklub tagjai lettünk, akiknek különleges előjogot adott a világ legerősebb hatalma. Most pedig az fenyeget, hogy kiraknak minket, mint egy zsák krumplit.

Az amerikai külügyminisztérium washingtoni tájékoztatóján is szó volt a magyar ESTA kérdésről.

A biometrikus útlevél bevezetése előtti időszakban, az egyszerűsített honosítási eljárás során kiadott magyar útlevelekkel indokolta az amerikai kormány, hogy szigorította Magyarország részvételét az Egyesült Államok vízummentességi programjában (Visa Waiver Program) - közölte az amerikai külügyminisztérium az MTI kérdésére. Matthew Miller szóvivő kijelentette, hogy egyedül a vízumprogramnak való megfelelés volt a döntés szempontja. Az indokról szólva azt mondta, hogy az amerikai kormány tudomása szerint bűnözők is magyar útlevélhez jutottak, mert 2020, azaz a biometrikus útlevél magyarországi bevezetése előtt a magyar állampolgárságért folyamodók személyazonosságának ellenőrzése nem volt megfelelő.

Az USA és Magyarország közötti ellentét egyenes következménye, hogy innentől a magyarok számára tovább drágul az utazás az Egyesült Államokba. Az ESTA sincs ingyen és mostantól minden egyes kiutazás előtt meg kell vásárolni. Jelenleg 21 dollárba, vagyis körülbelül 7 ezer 500 forintba kerül egy ilyen egyszeri beutazási engedély. Ha kikerülünk a VWP programból, akkor a vízumokért minimum egy nagyságrenddel  kell majd többet fizetni. Jelenleg 185 dollár egy átlagos vízum ára, ami körülbelül 65 ezer forint. Ne legyen így.

Ön szerint Joe Biden mesterkedik a magyar ESTA körül?

Igen
18.2%
Nem
81.8%

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo