Aggasztó a helyzet: folyamatosan nő a bűncselekmények száma Magyarországon

Komolyabb figyelmet fordít a vádhatóság a bűncselekményből eredő vagyoni hátrány visszaszerzésére. Gyakoribbá váltak az alkuk az ügyészség és a bűncselekmény elkövetői között. Többek között ezek a főbb megállapítások vonhatók le abból az éves összefoglalóból, amelyet a legfőbb ügyész pár hete nyújtott be a Parlamentnek. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segít elemezni az adatokat.

Ennek a gyakorlatban két „formája” létezik. Egyrészt, az ún. mértékes indítvány, amelynek révén a bíróságok már az előkészítő tárgyaláson ítéletet hozhatnak, amennyiben a terhelt a bűnösségét beismeri és a tárgyaláshoz való jogáról lemond. Míg ez a lehetőség előnyös a hatóságoknak is, hiszen az évekkel is lerövidítheti a terhelttel szemben folytatott büntetőeljárást, addig az a kiszámítható és valószínűleg enyhébb büntetés miatt sok vádlott számára is kecsegtetőbb. 2023-ban már több mint 11 ezer ilyen eljárás folyt le, amely az előző év adatához képest  9 százalékos növekedést mutat.

„Szintén egyre gyakoribb a statisztikák szerint a terhelt és az ügyészség közötti egyezségkötés. Ennek keretein belül enyhébb büntetés (vagy akár felmentés) reményében a terhelt együttműködik a nyomozóhatóságokkal, segíti a bizonyítást, más terheltre nézve perdöntő bizonyítékot nyújt, vagy megtéríti az általa okozott vagyoni hátrányt. A beszámoló szerint volt olyan eset is, amikor egyezségkötés reményében az elkövetők milliárdos összegben térítették meg önkéntesen az általuk okozott kárt” – zárja a Jalsovszky szakértője.

 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo