A szegények miatt drágulhat a repülőjegy

Az Európai Unió pénzügyminiszterei szombaton elfogadták azt a - nem kötelező érvényű - megállapodást, mely szerint önkéntes alapon megadóztatnák a repülőgépjegyeket, hogy az így befolyt összegből a világ szegényebb országait támogassák.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bár egyes tagországok kötelezővé tennék a rendelkezést, egyelőre azonban önkéntes marad - idézte az EUObserver a luxemburgi pénzügyminisztert, Jean-Claude Juncker-t. A lépés ugyanis egyáltalán nem talált egyöntetű támogatásra, így végül az elfogadott egyezmény a tagországokra bízta a csatlakozást. A dokumentum szerint az Európai Unión belül az utakat 10, a huszonöt tagú szövetségből kifelé mutató utakat 30 euró adó terhelné, amivel évente mintegy hatmilliárd eurót lehetne összegyűjteni.

Az egyezményt azonban mind a turizmustól nagyban függő országok, mind az egységes EU-adókat ellenzők hevesen támadták. Az írek szerint például az oda-vissza utakat terhelő 20 eurós díj elviselhetetlenül megemelné a fapados járatok költségeit. A görögök pedig arra hivatkoztak, hogy a döntés épp az Unió földrajzilag hátrányos helyzetben lévő térségeit büntetné.

A repülési adó ötlete egyébként Jacques Chirac francia köztársasági elnök fejéből pattant ki, aki arra keresett megoldást, hogyan lehetne további forrásokat bevonni azon EU-alapokba, melyek segítségével a Millenniumi Fejlesztési Célok elérése érdekében 2015-ig felére csökkenthető a szegénység a világon.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo