Közzétette aktuális uniós elemzését az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet. Itt állapítják meg, hogy az Európai Unió és az euró-övezet gazdasága 2005-ben átlendült a holtponton, és ismét felszálló ágba került. A 25 tagállam termelésének mintegy háromnegyedét öt ország, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Spanyolország adja. Ez év harmadik negyedében Olaszország kivételével gyorsult a növekedés üteme ezekben az államokban. Az újonnan csatlakozott tíz tagállam növekedése lényegesen meghaladja mind az eurózóna, mind az unió fejlődési ütemét, ugyanakkor a 25 tagállam együttes kibocsátáshoz alig több mint 4,6 százalékban járulnak hozzá. A 10 tagállam GDP-je hivatalos árfolyamparitáson számolva együttesen nagyjából annyi, mint Hollandiáé. Vásárlóerő paritáson végezve a számításokat az újonnan csatlakozott országok aránya lényegesen kedvezőbb.

Az Európai Bizottság előrejelzése 2005-re az uniós kibocsátás 1,5 százalékos  növekedését prognosztizálja,  az euró-övezetben 1,3 százalékos bővülést vár. Az IMF előrejelzése is hasonló növekedési ütemet közöl, azt is hozzá kell ugyanakkor tennünk, hogy néhány hónappal ezelőtt még akár fél százalékponttal is magasabb bővülést vártak a nemzetközi szervezetek, amelyek abban is egyetértenek, hogy a kontinens gazdasága 2006-ban tovább élénkül, és kibocsátás újra két százalék körüli ütemben bővülhet.

Öt év után először, 2005. december elsején kamatemelésre kényszerült az Európai Központi Bank. Miután az európai jegybank elnöke, Jean-Claude Trichet többször is úgy nyilatkozott, hogy a magas olajárak, a növekvő hitelállomány és az élénkebb gazdasági növekedés miatt emelkedik a valutaövezetben az alapkamat, a gazdaság szereplői fel voltak készülve a korrekcióra. A kamatemelést nem fogadta egyöntetű lelkesedés, a gyengébb euró kedvező lett volna a valutaövezet konjunktúrája szempontjából, kiváltképp, mert az unió több országa is növekedési problémákkal küzd, és az inflációs veszély sem látszott aggasztónak. Ugyan az emelkedő HICP-ráta tükrözi a magas energiaárak nyomását, a maginflációs mutató továbbra is csökkenő. Ebben az évben az ECB igazgatótanácsa egy alkalommal ülésezik még, december 15-én. Az eurózónában 2003 nyara óta változatlanul 2 százalék volt a jegybanki alapkamat mértéke, mely a döntést követően 2,25 százalékra módosult.

#page#

A mind nominál, mind reálértelemben alacsony kamatok kedvező környezetet jelentenek gazdaság növekedésének, és bár a nemzetközi intézetek és a kutatóintézetek rendre mérséklik a valutaövezet bővülését jelző előrejelzéseiket, egyes nagy tagállamokban kedvező jeleket találhatunk arra, hogy a konjunktúraciklus túllendült a holtponton. A világkereskedelem intenzív bővülése, a kedvező pénzpiaci feltételek és a nagy vállalati nyereségek arra engednek következtetni, hogy megcsillanhat a fény az alagút végén. Az Európa nagygazdaságainak fejlődését veszélyeztető internális tényezők, a külső és belső egyensúlytalanság, az egyre éleződő társadalmi feszültségek, a nehézkes államigazgatás és a kormányzatok reformképtelensége ugyanakkor számottevő kockázatot jelentenek.

A fogyasztói árszínvonal 2005. szeptemberében az unió 25 tagországában 2,5 százalékkal, a valutaövezetben 2,6 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Egy évvel ezelőtt mindkét területen 2,1 százalékos volt az infláció. Valószínű, hogy az árszínvonal-emelkedés a közeljövőben is meghaladja majd 2 százalékot. Az energiaárak hatását kiszűrő maginflációs mutató ugyan kedvezően alakult az év során, feltehető, hogy a várakozásoknak megfelelően az olajárak nem csökkennek lényegesen. A visszafogott béremelés és az erős verseny eredményeképpen alacsony feldolgozóipari árszínvonal segíti azonban az infláció korlátok közé szorítását. Az alacsony kamatok és a nagy mennyiségű likvid pénzeszköz a pénzpiacokon fokozzák a hitelállomány gyarapodását. Különösen a jelzáloghitelek mennyisége növekszik számottevően.

Számos euróövezeti és uniós tagország számára jelent problémát a költségvetési hiány leszorítása. A szabályok sorozatos megszegése felveti a stabilitási és növekedési paktum létjogosultságának kérdését, az államok eladósodottságának növekedése a gazdaság jövőbeni fejlődését kockáztathatja. Németország, Görögország, Olaszország és Franciaország államháztartási hiánya több éve meghaladja már a 3 százalékos limitet, és a következő egy-két évben sincs esély arra, hogy az alá lehessen szorítani a deficitet. Az újonnan csatlakozott országok is küzdenek ezzel a problémával, amit az átalakulás folyamatából hoztak magukkal.

#page#

A magyar gazdaság fejlődését közvetlenül befolyásolja a világgazdasági konjunktúra, az európai üzleti ciklus alakulása, és ez nem csupán külkereskedelmi forgalmunkon keresztül nyilvánul meg, habár ott a legkövethetőbb a hatás. Az elmúlt években Magyarország növekedési üteme a legfontosabb külkereskedelmi partnerországok gazdasági bővülésének függvényében változott.

Az export-import növekedési üteme és a GDP bővülése egyaránt követi a külpiaci konjunktúra mozgását. Ennek megfelelően a világgazdaság fejlődésének csúcspontja 2004-ben Magyarország számára is megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy növekedése elérje az üzleti ciklus maximumát, majd 2005 első felében a külpiaci aktivitás lanyhulásával párhuzamosan a magyar gazdaság növekedése is mérséklődött, ugyanakkor 2005-2006 fordulóján, úgy látjuk, hogy a konjunktúraciklus a világgazdaságban, külpiacainkon és hazánkban is felszálló ágba került, és 2006-ban a gazdaság gyorsulására lehet számítani.

Ebből a szempontból közép- és hosszú távon kifejezetten kedvező Magyarország számára, hogy külforgalmunkban a hagyományosan nagy részt képviselő országok (Németország, Ausztria, Olaszország, Franciaország) súlya csökken, az újonnan csatlakozott államok és az ázsiai feltörekvő országok részaránya nő. Egyfelől ez utóbbi ország-csoportban sokkal gyorsabban bővül a gazdaság, mint Európa nagygazdaságaiban, másfelől minél inkább sikerül külpiaci kapcsolatainkat diverzifikálni, annál jobban mérséklődik a magyar gazdaság érzékenysége és sérülékenysége, és kevésbé lesz a nyugat-európai lanyha konjunktúra foglya.

A nemzetközi gazdaság likviditásbősége élénkíti a magyar tőkepiacok teljesítményét, e mellett a külföldi működő-tőke beáramlását is segíti. A világ befektetésre váró pénzeszközeinek áramlását a fejlett országokban (ugyan nagy biztonsággal) elérhető alacsony kamatok terelik a feltörekvő országok pénz- és tőkepiacaira, ahol a magasabb kockázat mellett nagyom hozam érhető el. A beáramló forró pénzek mennyisége tehát részben azon múlik, hogyan változnak világszerte a kamatok. A befektetések piacán az Egyesült Államok a legfőbb célállomás, ezért az amerikai alapkamat értéke- és az azzal kapcsolatos várakozások nyomnak legtöbbet a latban. Ebben az évben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed fokozatosan 2,25 százalékról 4 százalékra emelte az irányadó kamatot, év közben azonban többször napvilágot láttak olyan vélemények, melyek szerint a kamatemelési trendnek vége szakad. A kamatemelés körüli bizonytalanság is szerepet játszik abban, hogy a befektetők újra és újra a feltörekvő piacok felé, így Magyarország felé is fordulnak, ami a régió valutáinak erősödéséhez vezet. A nagy mennyiségben rendelkezésre álló és befektetési lehetőséget kereső tőke más része működőtőke-beruházások révén áramlik az országba. A nemzetközi tőkeáramlással szinkronban Magyarországon is nőtt 2005-ben a külföldi invesztíciók volumene, és a globális trendeknek megfelelően 2006-ban is ezt várjuk. Annál is inkább, mert a határokon átáramló működő-tőke egyre nagyobb mértékben a feltörekvő országokba összpontosul, 2005-ben ezek az országok jelentették a globális tőkeáramlás húzóerejét. A feltörekvő országok csoportja nem csak a tőkeimportban, de a tőkeexportban is növekvő részt képvisel, ezért gyümölcsöző lehet a szoros gazdasági együttműködés a nyugati piacokat mindinkább megcélzó ázsiai régió gazdaságaival.

A nemzetközi áru- és nyersanyagpiacok trendjeinek hatása kedvezőtlen Magyarország számára. Az emelkedő olaj-, gáz- és nyersanyagárak az immár kifejezett inflációgerjesztő hatás mellett az ország cserearányait is rontják, növelik a külkereskedelmi mérleg passzívumát. Az alacsony inflációs környezet és az erős globális verseny ugyan ideig-óráig képesek lehettek az árszínvonal-emelő hatásokat kivédeni, mostanra már a régió szinte minden országában realizálódtak az inflációs nyomás első jelei, melyek az olajár csökkenése nyomán az őszi hónapok kezdetén visszahúzódtak. Ugyan az olajpiacokon eloszlani látszanak a viharfelhők, az előző évek árszínvonalához képest az akár 50-55 dollár körül stabilizálódó nyersolajár is magasnak számít, amennyiben tartós lesz.

A magyar gazdaság szerkezetét hosszú távon az Európai Unió támogatási politikája jelentősen befolyásolja. Részint ez a dolga, e mellett hatást gyakorolnak rá a nemzetközi gazdaságban uralkodó kereskedelem-liberalizációs törekvések és eredmények is. Egy felzárkózó ország esetében a gazdasági nyitás nem feltétlenül csak előnyökkel, hatékonyság-növekedéssel és a termelés racionalizálásával jár, sőt, a fejlett országok is küzdenek egy-egy kevéssé versenyképes, de társadalmilag releváns szektoruk életben tartásával. A gazdasági-szociális előnyök-hátrányok mérlegelése szempontjából egyáltalán nem mellékes Magyarország számára sem, milyen külpiaci játékszabályok szerint vehet részt a nemzetközi kereskedelemben. A folyamatban lévő dohai körtárgyalás egyik kényes pontja éppen a mezőgazdasági termékek külkereskedelmi feltételeinek enyhítésében rejlik. Noha megegyezés ez ügyben is fokozatosan és időben elnyújtva várható, a mezőgazdasági támogatások megnyirbálása, akár a világkereskedelmi egyezségek ürügyén, akár a 2007-13-as uniós költségvetés ürügyén kerüljön is rá sor, hazánk szempontjából mindenképpen negatív következményekkel jár.

Az év végére a világgazdasági és az európai konjunktúra átlendült a holtponton, és az üzleti ciklus felfelé ívelő szakaszán fejlődik tovább a nemzetközi gazdaság. A mind derűlátóbb konjunktúra-felmérések, javuló vállalati- és fogyasztói bizalmi indexek azt sugallják, hogy a globális gazdasággal párhuzamosan a magyar fejlődés is gyorsulhat az elkövetkező időszakban.

#page#

A csatlakozás ténye általános ütembővülést csak a kiszélesedett nemzetközi (szállítási és kommunikációs) kapcsolatokból profitáló (kereskedelem, szállítás és hírközlés, továbbá a pénzügyi szolgáltató) ágazatokban hozott. A bővítésnek az előzetesen vártnál szolidabb dinamikai hozadékához nem kis mértékben az is hozzájárult, hogy erre a lépésre a világpiaci (európai) konjunktúrának nem a felszálló, hanem éppen a dekonjunktúrába hajló szakaszában került sor. E mellett a piacbővülés lehetőségeire leginkább támaszkodó nemzetgazdasági ág, az ipar fejlődésében a fejlettebb és a piaci reformokat legkorábban megkezdő tagállamoknál a gazdasági növekedés egy kevésbé dinamikus szakasza kezdődött el. Ennek következtében a korábbi évek viszonylag magas gazdasági növekedési ütemét meghatározó ipar dinamikája például Magyarországon "kétszámjegyűből "egyszámjegyűvé" váltott át. Az unió kibővítése hatásának tulajdonítható az is, hogy az új tagországok azon részében, ahol a megnyíló uniós többletforrásokat jelentős infrastrukturális- és lakás programok finanszírozására használják fel, az építőipar rég nem látott prosperitási helyzetbe került. Ez figyelhető meg Magyarországnál is. Az ebben az ágazatban szerzett lendületet azonban bizonytalanná teheti az, hogy a társfinanszírozáshoz szükséges hazai források egy jelentős részét hitelből finanszírozzák. Ez az államháztartás pozícióinak megingásához vezethet, amelyre sok esetben a különféle demográfiai, egészségügyi hatások miatt egyébként is majd minden európai államban fokozott és távlatilag egyre növekvő teher hárul. A nem anyagi- és az anyagi szolgáltatások bővítésének emiatt is, továbbá a szolgáltatások természetéből következően az a gazdasági növekedésre gyakorolt egyik legfőbb hatása, hogy a fejlesztési források egyre jelentősebb hányadát a korábbiaknál mérsékeltebb növekedésre képes szektorokba kell átcsoportosítani. Ez az egyik legfőbb magyarázata annak, hogy a fejlett országok gazdasági növekedési üteme miért kisebb a fejlődő és felzárkózó országokénál.

Mindebből következően addig, amíg a bővítés kétségtelen meglévő előnyeinek a kibontakozását az új tagországoknál nem segíti elő egy hosszabb fellendülés, addig a gazdasági növekedési dinamikájában csak kisebb javulások várhatóak. Egy, a világgazdaság növekedésének új lendületet adó konjunktúra esetén viszont arra is számítani kell, hogy az újonnan felvett tagországok fejlett uniós országokhoz viszonyított növekedési ütemei várhatóan kisebb többletet mutatnak majd, ezért a felzárkózási időszükségleteik is hosszabbak lesznek, mint amelyet a jelenlegi ütemkülönbségek alapján többen prognosztizálni szoktak. Természetesen ismét lesz majd dekonjunkturális időszak is, amikor ezek a relatív különbségek újból nőni fognak. Ilyen alapon a felzárkózási számításokat célszerű az átlagos (közepes) konjunktúra időszakok adatai alapján elvégezni.