A magyarok félnek a leginkább

A magyarok érzik leginkább a pénzügyi válság hatását a visegrádi országok lakosai közül, és a válságtól való félelem is leginkább a magyarokra jellemző - derült ki a TÁRKI kutatásából, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A visegrádi országok lakosainak többsége egyetért abban, hogy az országa gazdaságára a pénzügyi válság már hatással volt, leginkább a magyarok gondolják így (93 százalék), legkevésbé pedig a lengyelek (57 százalék). Mind a négy ország lakosai tartanak a válság hatásától, azonban a magyarok számoltak be legnagyobb arányban arról, hogy saját családjuk életében, illetve munkahelyüken már érzik a pénzügyi krízis negatív eredményét - olvasható a TÁRKI és a Central European Opinion Research Group vizsgálatának összegzésében.

A négy visegrádi ország lakosai közül a magyarok mondták legnagyobb arányban - tízből hét ember -, hogy a pénzügyi válság hatása már érintette őt és családját is. A magyarok további egynegyede tart attól, hogy bár most még nem érezte a válság hatását, de várhatóan érezni fogja és mindössze a megkérdezettek hat százaléka válaszolta azt, hogy szerintük őket nem fogja érinteni a válság. Ugyanezt a lengyelek közel egynegyede, a szlovákok nyolcada, míg a csehek közel ötöde véli így. A három ország lakosainak közel fele inkább azt mondta, hogy bár még nem érzi a válság hatását, de valószínűleg érezni fogja.

Magyarok a munkahellyen is érzik

A lengyelekkel, szlovákokkal és csehekkel szemben a magyarok már a munkahelyükön, illetve vállalkozásukban is érzik a válság hatását. Magyarországon a munkaerő-piaci státuszuk szerint aktívak körében tízből hatan mondták azt, hogy már érintette munkahelyüket a válság hatása, míg minden tizedik dolgozó elmondása szerint eddig sem, és ezután sem lesz a cégekre, vállalkozásokra negatív eredménnyel a krízis.

A szlovákok egyharmada (34 százalék) mondta, hogy érintette már személy szerint őt vagy családját a pénzügyi válság. A szlovák munkavállalók körében azonban ennél már magasabb azok aránya, akik arról számoltak be, hogy a munkahelyükre, vállalkozásukra hatással volt a recesszió. A válaszadók 42 százaléka véli így, ami azonban még mindig jelentősen alacsonyabb érték, mint a magyarok esetében. A csehek vélik az átlagosnál magasabb arányban azt, hogy még nem, de a közeljövőben érinteni fogja őket a válság (47 százalék). A lengyelek a többi országhoz képest magasabb arányban gondolják azt, hogy egyáltalán nem lesz munkahelyükre, vállalkozásukra hatással a recesszió (26 százalék).

Mind a négy országban elmondható, hogy a lakosság leginkább az ország gazdasági helyzetén, kisebb mértékben a munkahelyén, vállalkozásán és eddig legkevésbé a családi életükben érzik a pénzügyi válság negatív hatását - derült ki a kutatásból.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo