A külföldiek belvárosi lakásokra pályáznak

Változatlanul jelentős a tömegkínálat, kelendő a magas minőségű, pang használtlakás piac. Az Otthon Centrum elemzői szerint változást a jövő évi áfa-csökkentés hozhat.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az új építésű lakások részpiacát - bár tavasszal kisebb élénkülés volt tapasztalható - az év nyolc hónapjában a gyér kereslet jellemezte. Az év eleji illetékmódosítás nyomán érezhetően csökkent a 15 millió forint feletti lakóingatlanok forgalma, így a beruházó cégek - néhány egyedi projektet kivéve - nem emeltek négyzetméterárat - derül ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből. A tömeglakások kategóriájában jelenleg is túlkínálat van, míg az egyedi stílusú, nívós kialakítású és szolgáltatású lakások sorra vevőre találnak. Ez utóbbiak vásárlói jórészt külföldiek, s bár idén a zömében ír, brit vásárlók száma is csökkent valamelyest országosan (eddig 2651 adásvétel születetett), Budapesten az év első félévében a tavalyival közel azonos számú, 890 lakás került külföldi kézbe. A keresettséget tekintve a pesti belváros (V.-VI.-VII. kerület) új fejlesztései - viszik el a pálmát. Legalább is a külföldiek ezeket a területeket részesítik előnyben. Amíg korábban a budai oldal II., XII. és III. kerületei álltak érdeklődésük középpontjában, addig a főváros ezen részein mára csökkent a kereslet, míg az V., VI. kerület néhány új, magas színvonalú lakásfejlesztése szinte már a tervezőasztalról külföldi befektetők tulajdonába került. Természetesen a Duna, és a belváros nyújtotta egyéb előnyök nemcsak a külföldieknél nyom sokat a latban, hanem a hazai magasabb jövedelmű vásárlóknál is. Egészen más metódusok jellemzik az úgynevezett tömegpiacot, ahol számos lakásfejlesztő cég értékesítési nehézséggel küzd. Ma már ugyanis nem lehet mindent eladni, mint korábban - állítják az elemzést készítő szakemberek. A vásárlók - legyenek magasabb vagy szerényebb jövedelműek - ma már jóval körültekintőbbek, mint néhány évvel ezelőtt. Alaposabban átgondolják, mit kapnak a pénzükért, és a túlkínálat miatt válogatnak és alkudnak is. Az olcsóbb lakások szegmensében egyébként továbbra is a kis méretű lakások a favoritok, másfél-, illetve egy plusz két félszobás kialakítással. Emellett a legfőbb szempont továbbra is az ár, a lakóépület helye, valamint az, hogy a kiszemelt lakás hányadik emeleten található. A felszereltség, a megközelíthetőség, valamint a környék ellátottsága kissé hátrább került a vevők ún. preferencialistáján. 

A vásárolni szándékozók árigénye a fővárosban új lakás esetén többnyire (a vevők 55 százaléka) 250-300 ezer forint/négyzetméter között "mozog", míg a vidéki nagyvárosokban az otthonteremtők zöme (73 százaléka) 250 ezer forintos négyzetméterár alatt szeretne új lakáshoz jutni. A konkrét négyzetméterárak Budapesten 250 ezer forintról indulnak és felmehetnek 1,2-1,5 millióig is, míg a vidéki nagyvárosokban 220-230 ezer körül van a legalacsonyabb, s a városok kiemelt részein pedig 300-450 ezer forint között van az új lakás négyzetméterár.

A használt lakások piaca szinte változatlan. A jelentős túlkínálat mellett a múlt év óta stagnál a kereslet, s ezen a februárban bevezetett "Fészekrakó" támogatási program és a félszocpol sem segített. Annak ellenére nem, hogy - az Otthon Centrum felmérése szerint - Budapesten a vásárlók 41, vidéken pedig 54 százaléka keresett használt lakást az elmúlt hónapokban a "Fészekrakó" program megszabta felső értékhatáron - a 12, illetve 8 millió forinton - belül. Pozitív változásként könyveli el a piaci törvényszerűséget az Otthon Centrum, hogy a bőséges kínálattal és a kereslet jelentős visszaesésével a használt lakást vásárlók is jobb alkupozícióba kerültek. Ezt tovább erősíti, hogy az alacsonyabb minőségi kategóriájú új lakások ára sem a fővárosban, sem vidéken nem növekedett az elmúlt nyolc hónapban, így egyre közelebb került egymáshoz az új és a használt lakások árszínvonala. Ez pedig - állítják az elemzők - azt eredményezi, hogy a használt ingatlanok tulajdonosai előbb-utóbb kénytelenek lesznek engedni a gyakran irreálisan magasra szabott árból.

Szilágyi Eta

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo