Kóka János miniszter március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a köztársasági elnök nevében állami kitüntetéseket adott át a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban. Az üzleti élet szereplői közül többen azonban a Parlamentben kapták meg az elismerést. Így a Széchenyi-díj ott vehette át dr. Hermecz István, a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. preklinikai fejlesztésvezetője, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét dr. Udvari László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium volt miniszteri biztosa, a MÁV Rt. Igazgató Tanácsának volt elnöke és Zwack Péter, a Zwack Unicum Rt. Igazgatóságának elnöke. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetéssel jutalmazták dr. Pápay Józsefet, a Mol Rt. tanácsadóját, a Miskolci Egyetem tanárát. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Waberer György, a Waberer's Logisztikai Rt. elnök-vezérigazgatója.
A minisztériumban Kóka János minisztertől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét Baán Tibor, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Engedélyezési Főosztályának főosztályvezetője, dr. Cseh József, a Magyar Könnyűipari Szövetség főtitkára, Dervarics Attila, a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt. (DÉMÁSZ Rt.) Igazgatóság elnöke, dr. Fazekas János Illés, a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet Intézeti Osztályának osztályvezető főorvosa, Fáth Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara vezérigazgatója, dr. Gáspár László, a közlekedéstudomány doktora, a Közlekedéstudományi Intézet Kht. tudományos igazgatója, Kerényi A. Ödön, a Magyar Villamosművek Rt. ny. vezérigazgató-helyettese, Kilián Csaba, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) Kiemelt Befektetési Projektek Igazgatósága igazgatója, Dr. Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. vezérigazgatója, Kovács Ferenc László, a BorsodChem Rt. vezérigazgatója, Olajos Dezső, a Magyar Műszaki Biztonsági Hivatal főigazgatója, Takács Béla, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Védelemkoordinációs Főosztályának főosztályvezetője, dr. Vasanits Dezső, a Fővárosi Gázművek Rt. elnök-vezérigazgatója. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta Berta János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége társelnöke, Bertók Varga Gáborné, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Költségvetési Főosztályának osztályvezetője, Farkas Antal, a Vas Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója, Fodor Tibor, az Alisca Coop Kft. ügyvezető igazgatója, a Tolna Megyei Iparszövetség elnöke, Graffelner Kálmán, a Medicoop Kft. ügyvezető igazgatója, a Vállalkozók és Munkáltatók Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke, Kiss Sándorné dr., a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Jogi Főosztályának főosztályvezető helyettese, Mihályné Balázs Melinda, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Rt. vezérigazgatója, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja, Mihók János István, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Ipari Főosztályának vezető főtanácsosa, Molnár László Aurél, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság főtanácsosa, Oroszki Lajos, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. (MAVIR Rt.) vezérigazgató-helyettese, Szabó László, a SABINA Ipari és Kereskedelmi Rt. elnök vezérigazgatója, a Vas Megyei Iparszövetség elnöke, Szakmáry László, a Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. (HÓDÚT Kft.) nyugállományú ügyvezető igazgatója, Szekeres Ferencné, a Makói Ipartestület ügyvezetői igazgatója, Várkonyi Attila, a FastVentures kockázati tőke befektető cég elnöke, A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta dr. Tóth Bálint, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Tartalékgazdálkodási Kht. műszaki koordinátora, Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapta Nováky Antal, a Műszaki Biztonsági Vizsgáló és Tanúsító Intézet Kft. (MBVTI Kft.) audit csoportvezetője.A gazdasági tárca kitüntetettjei
Az üzleti élet szereplői közül többen a Parlamentben kapták meg az állami kitüntetéseket, illetve a minisztériumban is sor került hasonló célú ünnepségre.
Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Klasszis Befektetői Klub
2025. május 27. 17:00, Budapest
Véleményvezér

Donald Trump hivatalos közösségi oldalán pápának öltözve látható, sokan kiakadtak
Rossz vicc, vagy egy politikusi tréfa?

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből
Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát
Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek
Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.