Kilenc órakor a díszzászlóalj tiszteletadása mellett felvonják a Magyar Köztársaság Állami Lobogóját, és elkezdődik a tisztavatási ünnepség, ahol ünnepi beszédet mond a honvédelmi miniszter. 10.20 órakor katonazenekar ad térzenét, délben pedig zenés őrségváltás lesz az Állami Lobogónál.
A városligeti Vajdahunyad Várban megrendezett kenyérfesztivál egész napos gyermek- és szórakoztató programmal várja az odalátogatókat. A pékek rendi felvonulásával és az új kenyér ünnepi felszentelésével népi hagyományok elevenednek fel. Fejedelmi pékek és sütőasszonyok egész nap sütik a helyszínen a friss kenyeret, amelyet meg is lehet majd kóstolni. A gyermekeknek műsort ad a Kolibri Színház, kivonulnak a gólyalábasok, és Turczi István író vezetésével irodalmi kávéház is lesz. A program a Bódi Quartett koncertjével zárul.
Az immár hagyományosnak tekinthető légibemutatót idén egy energiaital-gyártó cég rendezi meg, saját költségen. A Margit-híd és a Lánchíd között zajló nemzetközi gyorsasági és akadály-repülőverseny délután három órától 20.15 óráig tart.
Este kilenc órakor kezdődik majd a félórás, körpanorámás ünnepi tűzijáték. A különleges, Magyarországon eddig nem használt elemekben bővelkedő kompozíció zenei alapját magyar zeneszerzők világszerte ismert művei adják. Magyar nemzeti kép, Európai Uniós zászlókép, valamint görögtűz is látható lesz majd. A tűzijáték előkészületeibe a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére egy igazságügyi pirotechnikai szakértő is bekapcsolódott.
A 2004. augusztus 20-i budapesti rendezvényekről
Augusztus 20-a reggelén a Kossuth Lajos téren katonazenekari bemutatóval kezdődik az ünnepség, majd bevonul az avatandó tisztek díszzászlóalja, a Nemzeti Lovas Díszegység, a történelmi zászlók és a Szent Korona (másolata).
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.