70 százalék szerint az állam feladata a nyugdíj biztosítása

A leendő nyugdíjasok több mint kétharmada még mindig az állam egyik kötelességének tartja, hogy gondoskodjék az időskori ellátásról is, ám egyre többen vélekednek úgy, hogy a nyugdíjuk előteremtésében aktívabb szerepet kell vállalniuk – állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 országban végeztek el az AEGON megbízásából. A megkérdezettek 17 százaléka számára még mindig az állami járulékok befizetése jelenti az első számú felkészülési forrást.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Még mindig az államé a legfontosabb szerep a nyugdíj tervezett forrásai között, bár a felnőtt lakosság egyre inkább felismeri a saját, illetve a munkáltatója felelősségét is a majdani járadéka előteremtésében – derül ki abból a kutatásból, amelyet az AEGON megbízásából végeztek el 12 országban. A felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka úgy gondolja, hogy a kormányzatnak támogatnia kell a lakosságot a nyugdíjcéljai elérésében. Emellett a válaszadók 17 százaléka számára a nyugdíjcélú megtakarítások előteremtésének első számú forrása az állam, további 10 százalék pedig a második legfontosabb forrásként tekint az állami járulékbefizetéseire.(A magyar lakosság túlnyomó részének nincs lehetősége gondoskodni a jövőjéről a napi megélhetés finanszírozása mellett.)

Kép:PP archív

A megkérdezettek 43 százaléka még mindig úgy gondolja emellett, hogy semmi rossz nincs abban, ha valaki az állami ellátásra alapozza a majdani nyugdíjas éveit: ezzel együtt azoknak az aránya, akik így gondolkodnak, fokozatosan csökken, főleg azokban az országokban, ahol a nyugdíjreformmal kapcsolatosan már komolyabb erőfeszítések történtek. Például a tavalyi felmérés során Franciaországban még 51 százalék nyilatkozott úgy, hogy semmi gond nincs az állami ellátásra építéssel, addig erre az évre ennek a csoportnak az aránya 32 százalékra mérséklődött.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan növekszik azoknak az aránya, akik a megosztott felelősséget tekintik megoldásnak az állam, a munkáltatók és a munkavállalók között: a válaszadók 68 százaléka egyetértett ennek szükségességével. Érdekes megállapítása emellett a felmérésnek, hogy egy enyhe többség – a megkérdezettek 55 százaléka – szerint az adók emelése és a kifizetett nyugdíjak csökkentése is szükséges lehet az állami nyugdíjpillér működőképességének fenntartásához.

A nyugdíjkorhatár emelése, mint eszköz kapcsán ugyanakkor már jobban megoszlanak a vélemények: a válaszadók 44 százaléka szerint a korhatár emelése már nem megoldás, hiszen „már így is éppen elég hosszú időn keresztül kell dolgozni.” Ennek a tábornak az aránya különösen Kelet-Közép-Európában magas: Magyarországon 66, Lengyelországban pedig 60 százalék.

A munkáltató nyugdíjprogramok ugyanakkor a felmérés tanúsága szerint még nem terjedtek el mindenhol azonos mértékben. A megkérdezettek 22 százaléka számolt be például csak arról, hogy éves rendszerességgel a nyugdíjtervezést segítő háttéranyagot készít a munkáltatója: az arány pedig Magyarországon a legalacsonyabb, mindössze 4 százalékos. Pedig kereslet mutatkozna a munkáltatók szolgáltatásai iránt: a válaszadók 88 százaléka szívesen venné, ha kapna segítséget a tervezéshez a munkaadójától, 85 százalék szerint pedig oktatási segédanyagok terjesztése is komoly segítséget jelenthetne a nyugdíjas évekre történő felkészülésben.(A munkáltató is adhat külön nyugdíjat! Ráadásul bónuszként is adható.)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo