40 ezer milliárddal csökkenhetnek a terhek

Összesen mintegy 150 milliárd eurós megtakarítást jelenthet az Európai Unióban az a terv, amelyet az Európai Bizottság jelentett be keddi strasbourgi ülését követően a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentésére a jövő évtől 2012-ig.

Az elképzelés szerint az elkövetkező öt évben negyedével csökkennének átlagban a cégek adminisztratív terhei az Európai Unióban. Az EU brüsszeli végrehajtó testülete azt szeretné, ha az unió tagországai is magukévá tennék az említett célt, amelynek révén összesen 1,5 százaléknyi plusz gazdasági növekedés lenne elérhető.

A program részleteit a bizottság a jövő elején ismerteti, és azt várhatóan a tagországok állam- és kormányfői is megvitatják márciusban, a hagyományosan gazdasági kérdésekkel foglalkozó félévközi csúcsértekezleten. A mostani bejelentés részét képezi annak a brüsszeli törekvésnek, hogy csökkentsék a központi uniós szabályozást minden szinten. José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök testülete ugyanis részben a túlszabályozást teszi felelőssé azért, hogy az uniós lakosság meglehetősen bizalmatlan a központi EU-intézményekkel szemben.

Az unióban a szabályozás javításának jegyében csaknem az összes jogszabályt átnézik, és szükség esetén megszüntetik, összevonják, megkurtítják vagy korszerűsítik azokat. Az egyszerűsítésben a bizottság jár az élen, amely tavaly közel hetven olyan javaslatot is visszavont, amely még életbe sem lépett, és tízes nagyságrendben tervezi ugyanezt jövőre is. A bizottság független szakértői csoportot is felállít, amelynek a feladata az lesz, hogy előzetesen felmérjék egy-egy brüsszeli kezdeményezés várható adminisztratív hatását.

A keddi döntést bejelentve Barroso úgy fogalmazott, hogy a bizottság magas színvonalú szabályozási környezetet szeretne teremteni az unióban, amely a lehető legkevésbé terheli a cégeket, ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók, a lakosság igényeinek kielégítését is.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo