Magyar borokat vár Hongkong

Hongkong nyitott kapukkal várja a magyar borászokat és borexportőröket. Hongkong 2008-ban minden borvámot eltörölt, és 2011-re teljes borimportja több mint 500 százalékkal 903 millió euróra nőtt, ez jó lehetőség a magyar borászok számára is termékeik értékesítésére Ivan K. B. Lee, Hongkong berlini Gazdasági és Kereskedelmi Irodájának (HKETO Berlin) igazgatója szerint.

Az iroda a napokban szervezett kóstolót a kínai konyha remekeiből Budapesten, ahol magyar borokat szolgáltak fel az ételekhez, annak érzékeltetésére, hogy milyen jól illeszkedik a magyar borok ízvilága a távol-keleti konyha ízeihez. "Arra bátorítom a magyar borászokat, hogy használják ki a kedvező vámjogszabályokat, valamint azt, hogy Hongkong a kínai anyaországban egyre növekvő piac kapuját is megnyitja előttük" - hangsúlyozta a HKETO Berlin igazgatója a Magyar Távirati Iroda közlése szerint.

Várják a magyar borokat Hongkongban

A HKETO Berlin látja el a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok területén a hongkongi speciális közigazgatási régió kormányzatának hivatalos képviseletét Németországban, Ausztriában, Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, a Szlovák Köztársaságban, Szlovéniában és Svájcban. A Kínával 1997-ben történt újraegyesülés után a HKETO Berlin jött létre elsőként a hongkongi kormányzat tengerentúli képviseletei közül.

Magyar borok sikere Stockholmban

Támogatás borászati beruházásokra
A 4 millió eurós – mintegy 1,1 milliárd forintos forrás a már megvásárolt, kifizetett, és üzembe helyezett gépekre igényelhető. A támogatást idén november 5-től lehet igényelni. A borászati gépek beruházásait – tavalyhoz hasonlóan – továbbra is a közösségi forrásból finanszírozott nemzeti támogatási programból teremti elő a vidékfejlesztési tárca.
Nagyszabású bemutató keretében mutatkoztak be a magyar borok Svédországban. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által szervezett rendezvényt kiemelkedő figyelem kísérte volt kiállítói és látogatói oldalról egyaránt. A stockholmi magyar nagykövetségen 2012. október 16-án megrendezett kóstolón 19 kiállító 32 magyar pincészet 129 termékét mutatta be a csaknem 100, kizárólag szakmai körökből érkező vendégnek.

A svéd borszakma képviselői (importőrök, sommelier-k, újságírók és az állami monopólium beszerzői) tematikus mesterkurzusokon ismerkedhettek meg Magyarország autentikus terroir boraival, az egyes terroirok jellegzetességeivel, illetve  az egyes borrégiókra jellemző különböző fajtákkal. A kurzusok után sétáló kóstoló következett, ahol a vendégek kötetlen párbeszéd keretében ismerkedhettek a magyar termelőkkel és boraikkal.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo