Keleti nyitás a magyar IT-szektorban is

2013. június közepén rendezték meg a CommunicAsia kiállítást Szingapúrban, amelyen a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) idén első alkalommal kollektív magyar megjelenést szervezett.

Nagy érdeklődés kísérte a magyar cégek megjelenését  – Kép: HITA

A CommunicAsia Ázsia legnagyobb telekommunikációs és informatikai kiállítása, mellyel idén egyszerre és azonos helyszínen rendezték meg az EnterpriseIT-t és BroadcastAsiát. Az esemény, melyen mintegy 2000 kiállító jelent meg a világ 56 országából, több mint 50 ezer látogatót vonzott. A magyar standon rendkívül sok érdeklődő fordult meg, a teljes régióból érkeztek látogatók és folytattak tárgyalást a kiállító vállalatok képviselőivel. Az alábbi hét magyar cég vett részt kiállítóként, és mutatta be legújabb fejlesztéseit, innovációit az érdeklődőknek.

Az ARworks Magyarország és a világ egyik vezető okostelefonos Augmented Reality fejlesztője. A cég a dubai cégalapítás, valamint a New York-i, bukaresti és bécsi indulás után a távol-keleti, szingapúri piacra is be kíván törni, amihez remek alkalmat nyújt a CommunicAsia kiállításon való megjelenés.

Az Aximit Pro Kft. jelenlegi fő tevékenysége a ReSoNo projekt megvalósítása. A ReSoNo zajmérés-technikai robot, amely csatlakoztatva bármilyen típusú hiteles zajmérő műszerhez, képes 7/24 órás, 360 fokos audiovizuális megfigyelésre, amelyet mesterséges intelligencia vezérel. Ily módon az eszköz valós időben felismeri és azonosítja a zajforrásokat, és lehetővé teszi zajtérképek készítését, frissítését zajforrás szempontjából összetett területekről is.

A Dension Kft. elektronikai termékek fejlesztésére és gyártására szakosodott vállalat, amely az autóiparhoz kapcsolódó szórakoztató eszközök, a digitális tartalomszolgáltató rendszerek és a telekommunikáció területén aktív. A CommunicAsia 2013 kiállításon szeretnék bemutatni újdonságainkat mindhárom piaci szegmensből, kiemelten a távközlési újdonságokat. Ilyenek a digitális alapon működő regenerátorok ADSL és VDSL vonalakra egyaránt, illetve a távtáplált, kültéri WiFi elérési pont különféle kiépítésben.

Az Integramed Kft. az 1989 óta fennálló, laboratóriumi reagensek és készülékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Diagon cégcsoport szoftverfejlesztő vállalata. Az elmúlt évben a cég beindította hardverfejlesztő üzletágát, és kifejlesztett egy olyan LED fényforrást, amely képes iOS és Android rendszerű mobil eszközökkel kommunikálni a Bluetooth technológia segítségével.

Az ITware már számos alkalommal bizonyította nemzetközi terepen is, hogy a magyar szoftverfejlesztés egyedülálló a világon. A cég rendszeres résztvevője a barcelonai MWC és a dubai GITEX kiállításoknak, de a közelmúltban a Tajvanon megrendezett Taitronics szakkiállításon is részt vett. Éppen ezért nem meglepő, hogy ezúttal a CommunicAsia2013 rendezvényen mutatja be legújabb fejlesztéseit.

A Multipass Solutions Zrt. 2013-ban kiterjesztette tevékenységét a dél-kelet-ázsiai piacokra, és saját irodát nyitott Szingapúrban. A cég vállalati információs rendszerek integrációjára kínál megoldást Voyager CMX termékével. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalati információk könnyen elérhetővé válnak a felhasználók számára, akár az irodai számítógépről, akár mobil eszközről szeretnék elérni az értékes adatokat. A Multipass sikeresen szállított megoldást a legnagyobb szingapúri banknak (DBS), mely projekttel elnyerte a 2012-es év DBS Asian Innovation Award díjat is.

A Tarant Hungary Kft. informatikai megoldásokat kínál a pénzügy szektor számára. 2010 óta működik, budapesti és bangalore-i székhellyel. Munkatársai sokéves tapasztalattal rendelkeznek a banki informatikai tanácsadásban; az indiai informatikai tudás és a magyar szakembereik európai szintű banki folyamatszervezési ismereteinek összekapcsolása révén új s a nagy multinacionális cégekkel is versenyképes kompetenciákkal tud a megbízók rendelkezésére állni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo