Van megoldás a pénzügyi gondok enyhítésére!

A magyar mikro- és kisvállalkozások, de a középvállalatok és az önkormányzatok is jelentős forrás- és tőkehiánnyal küszködnek, különösen európai uniós társaikhoz képest. De létezik megoldás pénzügyi gondjaik enyhítésére, méghozzá többféle is.

A magyar gazdaság régóta tőkehiánnyal küzd, már a piacgazdaság újraindulásakor is ez jelentette a legnagyobb problémát a gazdaság motorjának beindításához. Ez a gond a 2008 óta tartó válság alatt csak mélyült, hiszen a krízis által leginkább érintett területek egyike épp a finanszírozás, elsősorban is a hitelezés.

Ezzel a problémával mind a finanszírozást végző intézmények, mind a vállalkozások tisztában vannak, és mindkét oldal elsőrendű érdeke, hogy a gond megoldódjék, hiszen ahhoz, hogy a hazai gazdaság végre növekedésnek induljon, ez az egyik feltétel. Különösen igaz ez a kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok esetében, hiszen ez az a két szegmens, amelynek tevékenysége, állapota a hazai piacra a legközvetlenebbül hat. Ha ők a működésükhöz, fejlesztési elképzeléseik megvalósításához képesek pénzügyi forrásokhoz jutni, és ezáltal munkahelyeket megőrizni és teremteni, az nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdaság növekedési pályára állhasson.

Márpedig, minden nehézség ellenére, van lehetőség a forráshoz jutásra! Változatlanul léteznek a hagyományos, vagyoni fedezeten alapuló banki hitelkonstrukciók, és sok bank törekszik is arra, hogy a kkv-k és önkormányzatok számára testreszabott, egyedi ajánlatokat dolgozzon ki. A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is a kis- és középvállalkozások megsegítését célozza, egyik eleme révén, a kereskedelmi bankokon keresztül 250 milliárd forintos, rendkívül alacsony kamatozású új forrást kíván bevinni a gazdaságba, illetve régi, rossz hitelek kiváltását teszi lehetővé, ezáltal is erősítve a kkv-szektor fejlődőképességét.

A vállalkozások, önkormányzatok akkor tudnak felelősségteljesen dönteni, és kiválasztani a számukra leginkább megfelelő konstrukciót, ha viszonylag teljes körű képük van arról, hogy egyáltalán milyen lehetőségek közül választhatnak, illetve melyek azok, amelyekre valóban esélyük van. Éppen ezért szervezte meg a BKIK és a Piac & Profit a Pénzeső című konferenciát és workshopot, hogy segítsen ebben a döntésben.

Ezen a rendezvényen a résztvevők a kkv-k és az önkormányzatok számára rendelkezésre álló célzott forrásokról kaphatnak széles körű, összegyűjtött információt, mégpedig első kézből, többek között banki és pénzintézeti szakemberektől, pályázati tanácsadóktól, a Regionális Fejlesztési Holding képviselőjétől.

A konferencia-workshop 2013. május 15-én lesz a BKIK székházában, Budapesten a Krisztina körút 99. szám alatt.

A rendezvény részletes tematikája, az előadók listája és regisztrációs lehetőség itt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo