A Magyar Divat Szövetség nagy sikerrel rendezte meg a "Divatolimpia 2005" országos divattervezői verseny döntőjét, amelyen 44 magyar divattervező mérhette össze tudását és kreativitását három kategóriában. Nyilvánvalóvá vált, hogy kifogyhatatlan fantáziával és tehetséggel rendelkeznek divattervezőink - fogalmazza a szövetség értékelő kiadványa -, ezért aztán nehéz dolga volt a 11 tagú szakmai zsűrinek. A verseny befejezéseként a zsűri pontozása alapján kihirdetésre kerültek a kategória győztesek. A zsűri a magyar márkatermék kategóriában a fődíjat a USE csapatának, és a Szűcs Teri - Pállfy Szilvi által alkotott "Blue Paprika" elnevezésű kollekciójának adta át megosztva. Mindkét pályázó a magyar motívumokat építette be ruháiba, miközben a szabásvonalak a mai trendet tükrözték. Az haute-couture kategória 500.000,-Ft-os fődíját egy tehetséges iparművész hallgató, Bicsérdi Ágnes nyerte el, akinek géz anyagokból készített látványruhái a víz fodrozását, hullámzását idézik. A verseny legjobb darabjait a "Babák" című kiállításon 2005. november 2-ig még láthatók a Művészetek Palotájában.
Trendi ruhák magyarul
Kék paprika nevű kollekciójával a Szűcs Teri - Pállfy Szilvi és a USE csapat nyerte el a divatolimpia fődíját. Mindkét pályázó a magyar motívumokat építette be a mai trendeket tükröző ruháiba.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.