Tőzsdecégek 2005-ben

Tőzsdecégek gyorsjelentéseinek időszaka érkezett el, így közzé is teszünk néhány jellemző információt a cégek számunkra megküldött beszámolóiból.

Az Állami Nyomda Nyrt. 2005-ben 11,6 milliárd forintos éves konszolidált nettó árbevételt, 999 millió forint adózás előtti eredményt ért el.  A társaság törzsrészvényeit 2005. december 8-án vezette be a Budapesti Értéktőzsde. A" kategóriában szereplő részvényei közé. Növekedést mutat az export bevétele, mely 2004-hez képest jelentősen, 283 millió forinttal 635 millió forintra növekedett. A 2004-ben megkezdett majd az előző évben tovább folytatott regionális terjeszkedés hatására Ukrajna és Csehország mellett túlnyomó részben Romániából, Bulgáriából, Szlovákiából és Lengyelországból érkeztek az árbevétel növekedéshez jelentősen hozzájáruló, különböző kártya és nyomtatvány "megszemélyesítésre" vonatkozó megrendelések. Az Állami Nyomda Nyrt által 2005-ben végrehajtott beruházások éves összege több mint 900 millió forint volt. A megvalósuló fejlesztések közül a legjelentősebb az a közel 500 millió forint értékű beruházás, mellyel az Állami Nyomda jelentősen bővítette kártyaüzemének kapacitásait a chipkártya gyártás és megszemélyesítés területén.

A Rába csoport a 2004. évi 5,1 milliárd forint üzemi veszteséghez képest a 2005. évi 2 milliárd forint alatti veszteség jelentős javulást mutat. A Rába 2005. évi konszolidált árbevétele az éves árbevétel tervnek megfelelő 47,3 milliárd forint, ami 17,9 %-kal haladja meg az előző évi forgalmat. A Rába csoport 2005. évét 3,1 milliárd forint pénzügyi veszteség rontotta, melynek következtében a társaság éves nettó eredménye 4,7 milliárd forint veszteség.

A Rába Futómű Kft. 2005-ben 19%-kal, 30,1 milliárd forintra növelte éves árbevételét. A tavalyi és az idei évben végrehajtott hatékonyságjavító intézkedéseknek köszönhetően jelentősen javult a Futómű Kft eredményessége. A Rába Alkatrész Kft. árbevétele 2005. évében 11,3 milliárd forint volt 2004. éves 11,0 milliárd forinttal szemben, miközben a Rába Jármű Kft-be integrált győri üzemének az árbevétele a II. félévben már nem az Alkatrész Kft-nél jelentkezett.  Az üzemi tevékenység eredménye 2005 évében 204 millió forint veszteséget mutatott, a 2004. évi 760 millió forint veszteség után. A Rába Jármű Kft.  2005. évben - a korábban aláírt szerződésnek megfelelően - 157 katonai járművet szállított a hozzá tartozó speciális felépítményekkel a HM Haditechnikai Ellátó Központja részére. A katonai járműcsaládon kívül a társaság különböző kategóriájú autóbusz- és földmunkagép alvázakat szállított belföldi és külföldi partnerei számára.

Dinamikusan, több mint 25 százalékkal bővülő export és hasonló mértékben csökkenő belföldi árbevétel jellemezte a Globus csoport 2005-ös évét. A társaság ezen eredmények mellett rendkívül kedvezőtlen külső körülmények között működött és összességében 4,4 milliárdos adózás előtti veszteséget könyvelt el. A Globus csoport 2005-ös árbevétele 31,1 milliárd forint volt, mely 7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A társaság exportból származó árbevétele 25 százalékkal növekedett, miközben belföldi árbevétele 25 százalékkal csökkent. Az export jelentős bővülése mögött erőteljes piacépítés húzódik, melynek köszönhetően a 2004. évi 51 százalékról 62 százalékra emelkedett az export aránya az értékesített mennyiségen belül. A belföldi piacon az árbevétel csökkenése mögött a vártnál jobban fokozódó árverseny, valamint a kereskedelmi-láncok alacsonyabb árszínvonalú sajátmárkás termékeinek további jelentős térnyerése áll. A Globus eladási árai 2005-ben növekedtek, azonban a belföldi áremelkedés mértéke nem érte el az export termékek áremelkedését.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo