Szükség van az uniós támogatásokra

A koalíciós pártok kkv-kat érintő terveit kedvezőnek értékeli a Magyar Iparszövetség (OKISZ). A szervezet elnöksége a legutóbbi ülésén leszögezte: a konvergenciaprogram eddigi teljesítésének eredménye, hogy sikerült az államháztartás hiányát jelentős mértékben lefaragni - írja a Világgazdaság.

A terhek nagyobb hányada a hazai vállalkozókra és a munkavállalókra hárul. A reformcélok kidolgozatlanok, politikai akadályokba ütköznek, és nem érzékelhetők a megvalósításuk várható eredményei. Úgy vélik: a vállalkozások versenyképességét javító európai uniós támogatásokra nagy szükség van, fontos, hogy a támogatások révén megvalósuló fejlesztések minél hamarabb eredményt hozzanak, és egyaránt segítsék a versenyképesség javulását és a költségvetési egyensúly biztosítását.


A szervezet szerint a reálkeresetek csökkenése kihat a háztartások fogyasztására is, amely az idén várhatóan 0,3 százalékkal esik. Ez elsődlegesen a kkv-k számára kedvezőtlen, mivel ennek a szektornak a bevételei jobbára a hazai piacon jelentkeznek. Úgy vélik, indokolt, hogy az állam a korábbinál sokkal nagyobb mértékben segítse a kkv-kat, azon belül azokat a vállalkozásokat, amelyek külső piacon való megjelenést terveznek, illetve az exportpiacra termelő multinacionális cégeknek kívánnak beszállítani - értesült a lap.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo