Pályaudvar vagy Duna-part

A Déli Pályaudvart és környékét, a Nyugati Pályaudvart és környékét, valamint a Lágymányosi Hídtól délre fekvő pesti Duna-partot javasolja a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a tervezett új kormányzati negyed helyszínének a pályázatára beérkezett ajánlások közül - mondta Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója.

Aczél Gábor, a Magyar Építészkamara elnökségi tagja, a bírálóbizottság szakmai alelnöke elmondta: a terület presztízse és városfejlesztő hatása volt az elbírálás két fő szempontja, bár tisztában voltak azzal, hogy a két szempont némileg ellentmond egymásnak.

Közölte: a három területet a zsűri jelentős vitái és többszöri szavazása után jelölték ki, végül azonban teljes volt az konszenzus a grémiumban. A Dél-pesti Duna-partról elmondta: városfejlesztési hatása vitathatatlan, presztízse azonban csak nagyobb távlatban alakul majd ki várhatóan.
   
A Nyugati Pályaudvart és a Déli Pályaudvart, ahol a vasúti közlekedési területek lefedését is tartalmazták a pályázatok, rokonterületeknek nevezte. Jellemzése szerint mindkettő mélyen beépült a városba, ugyanakkor jelentős törést jelentenek a városszövetben. Az előbbinél a városfejlesztési és területfelértékelő hatást, az utóbbinál a már jelenleg is meglévő presztízst említette előnyként.

A Népszabadság szerda reggeli cikke által beharangozott foragtókönyv szerint a Nyugati pályaudvar lesz majd a befutó, ebben az esetben nagy valószínűséggel a Trigránit építené meg a kormányzati negyedet.

A Déli pályaudvar környékét kevesen tartják esélyesnek, mivel először a pályaudvart kellene elköltöztetni, s csak azután kezdődhetne el a kormányzati negyed felépítése. A kormányzat tervei szerint már 2008-ra beköltöznének az új negyedbe.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo