Minden hatodik magyar benne van

Év végére közel 250 ezer vállalkozás fog interneten keresztül bankolni. A lakossági online banking ügyfelek száma meghaladja a 1,5 millió főt.

2007 első negyedévében a GKI - T-Mobile e-Pénzügyi Index értéke 33,9 volt, ami az előző negyedévhez képest kismértékű csökkenést mutat. A pénzintézetek ebben a negyedévben az internetben rejlő lehetőségeket, az online felület piac-átalakító és ügyfélnövelő hatását is negatívabban látták, mint a korábbi negyedévben.

Lakossági és vállalati

2007. március 31-én az internetes folyószámla-szolgáltatásokkal rendelkező hitelintézetek közel 1 millió 316 ezer internet-banki szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyféllel rendelkeztek, ami 12%-kal több mint 3 hónappal, és 57%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2007 végére várhatóan 1,52 millió főre nő a lakossági ügyfelek száma. (Két éve fele ennyien voltak...)

Az internet-banki szolgáltatásokra szerződött vállalkozások száma ugyanebben az időpontban közel 208 ezer volt, ami 8%-os, illetve 64%-os növekedést takar a megelőző 3, illetve 12 hónap során. A felmérés szerint 2007 végére 243 ezret meghaladó számú vállalat bankol majd interneten keresztül is.


forrás: GKI

A Piac és Profit által megkérdezett banki szakértők és pénzintézeti munkatársak internetelérés kapcsán nagyjából az ügyfelek 80 százalékára tippelnek. Ennek a magas aránynak ellenére nincs ennyi internetbanki bankoló: egyszerűen számos ügyfél jobban szereti a szeméklyes kapcsolatot, így a legtöbb bank tovább növeli fiókszámát - ez pedig nem olcsó mulatság: egy átlagos bankfiók nyitási költsége 100 millió forintot is elérheti.#page#

Az online olcsóbb?

Az elmúlt időszakban egyre több fórumon jelentek meg olyan hírek, miszerint a pénzintézetek igyekeznek ügyfeleiket (főképp a díjazáson keresztül) az online tranzakciók irányába terelni. Ezt támasztja alá az is, hogy a bankok várakozásai alapján az internetes bankszolgáltatások közül továbbra is az internetes átutalások aránya növekszik majd a legnagyobb mértékben mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek között. A második, illetve harmadik helyre a vállalati ügyfélkör esetében a mobilegyenleg feltöltése és a számlainformációk lekérdezése került. (Egy korábbi felmérés szerint azon felhasználók, akik bankolnak, vásárolnak is az interneten...)

A pénzintézeteknek - ahogyan természetesen az ügyfeleknek is - megéri áttérni az internetes bankolásra már a jelentős költség-, és időmegtakarítás miatt. Az ügyfelek így nem töltik az időt a bankfiókban, az interneten végzett tranzakciókkal pedig nem kell az ügyintézőknek sem foglalkozniuk. (Némi pluszköltséget nem tudnak a bankok sem megúszni, hiszen az online rendszerek biztonsága és fejlesztése nem kevés pénzbe kerül és a kiegészítő szolgáltatások, mint a 24 órás ügyfélszolgálat bővítése vagy a technikai segítségnyújtás fenntartása.) 

A lakossági ügyfelek esetében a pénzintézetek várakozása alapján a második, illetve harmadik helyre a mobilegyenleg feltöltése mellett a befektetési jegyek vásárlása került. Ez utóbbi azt jelzi, hogy a pénzintézetek várakozása alapján a lakossági értékpapír-kereskedelem egyre szélesebb köröket ér el, szélesítve ezzel a lakosság megtakarítási palettáját.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo