Még mindig rengeteg készpénz forog - nehezen csökken az állomány

Novemberben 85 milliárd forintnál is több cash került a forgalomba, így a hó végén összességében már 7200 milliárdot is meghaladta a kint lévő készpénzállomány. S a koronavírus-járvány miatt nincs esélye annak, hogy e növekvő trend megforduljon.

Igaz, a minap úgy tűnt, még ez a vívmány is veszélybe kerülhet, miután a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) bejelentette, kezdeményezni fogja a január elsejei határidő módosítását, amennyiben a plázák és a kisebb boltok korlátozott nyitva tartásra vagy bezárásra kényszerülnének. Arra való hivatkozással, hogy a járványhelyzet miatt a kereskedőknek nem maradt elég idejük a felkészülésre.

Ám e remény csak néhány óráig élt, miután a gazdaságvédelmi operatív törzs nemhogy enyhített, hanem éppen ellenkezőleg: megerősítette, ott, ahol elektronikus pénztárgép működik, 2021. január 1-jétől mindenképpen lehetővé válik az elektronikus fizetés is. Ez Varga Mihály szerint további 50-60 ezer új elfogadóhelyet jelent és több tízmilliárd forinttal csökkentheti a készpénzhasználatot. Vagyis még a tizedével sem annyival, mint amennyivel a Bankszövetség javaslataival lehetne.

Amúgy egyesek Varga Mihálynak a gazdaságvédelmi operatív törzs ominózus ülését megelőző facebookos videós üzenetéből azt is kiolvasták, hogy esetleg a pénzügyi tranzakciós illetéket és a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét is eltörli a kormány, vagy legalábbis megfontolja azt. Ám ez szóba sem került. Ezt a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak azzal magyarázta, hogy most olyan felvetéseket támogattak, amelyek érdemi idő- és költségcsökkentést eredményeznek a lakossági és a vállalati banki ügyfelek számára, méghozzá úgy, hogy azok sem a költségvetésnek, sem a bankrendszernek nem okoznának extra terheket.

Illetve – tehetjük hozzá – a központi büdzsének bevételkiesést. Hiszen csupán a tranzakciós illeték évente jelentős összeggel, az idén például – az előirányzat szerint – 226 milliárd forinttal gazdagítja a költségvetést. Igaz, a Bankszövetség számításai szerint ennek lakossági része 50-60 milliárd, az átutalások után pedig a becsléseik szerint 12-14 milliárdnyi tranzakciós illeték folyhat be. Márpedig a bankok a magánszemélyek e terheinek megszüntetésével is kiegyezne, ellenkező esetben ugyanis félő, hogy – amint a Bankszövetség korábbi elnöke laptársunknak fogalmazott – ha e terhelés egy ennyire gyorsan globalizálódó világban megmarad, akkor azzal arra ösztönzik a hazai ügyfeleket, hogy ne a magyar pénzpiacon bonyolítsák le az ügyeleteiket.

Más kérdés, hogy ugyanakkor az is világos, a mostani helyzetben, amikor a költségvetés a Covid miatt jelentős, az idén akár 8-9, de jövőre is még 6,5 százalékos GDP-arányos hiánnyal nézhet szembe, minden fillérre szükség van.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo