Javítottak az integrált takarékok

Javuló hatékonysági mutatók, növekvő lakossági hitelezés, stabil betétállomány jellemezte a takarékszövetkezeti integráció teljesítményét 2012 első félévében.  Az integráció adózás előtti eredménye - a június elsejétől taggá vált TakarékBank nélkül számítva - felülmúlja a szövetkezeti hitelintézeti szektorét. Az országos integráció szektorbeli piaci része is tovább nőtt: egy negyedév alatt 83-ról 85,5 százalékra.

Az első félévben 1746,1 milliárd forint volt a Takarékszövetkezeti Integrációhoz tartozó hitelintézetek mérlegfőösszege a június elsejétől taggá vált TakarékBankkal együtt számolva. Az integráció központi bankja nélkül 1396,4 milliárd forintot tett ki az összes eszközállomány, amely 0,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Ennek alapján az integráció piaci része 4,28 százalékos, míg a TakarékBankkal együtt számolva 5,35 százalék. A TakarékBank belépésével az integráció tagjainak száma 106 lett.


Varga Antal

Nőtt a jövedelmezőség

Miközben a bankpiacot jelentősen csökkenő hitelállomány és zsugorodó kamateredmény jellemzi, az integrált takarékok az első félévben jól vizsgáztak aktivitásból. Ennek eredményeképpen az összesített hitel/betét mutató 59,3 százalékra nőtt, jócskán meghaladva az egy évvel korábbi 56,1 százalékot. "A takarékok kedvező teljesítményében meghatározó részük volt a devizahitelek kiváltásához nyújtott forintkölcsönöknek, s a folyamatban legaktívabban hitelintézetek a növekvő kamateredménynek köszönhetően javították jövedelemtermelő képességüket is" - mondta Varga Antal, az integráció tagintézményeit tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője.

Az integrációhoz tartozó takarékoknál - TakarékBank nélkül - a hitelek bruttó 690,7 milliárd forintot értek el, ami 7,6 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi értéket. Az értékvesztéssel csökkentett nettó állomány 627,8 milliárd forint, amelyen belül a devizahitelek - főképpen a végtörlesztés miatt - tovább csökkentek, s már csak 9 százalékot érnek el. Miközben az integráción belül a nettó hitelállomány is mintegy 7 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban, a teljes bankpiacon a nettó hitelállomány ugyanezen időszak alatt csaknem 1000 milliárd forinttal csökkent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) nemrég publikált adatai szerint.

Szövetkezeti tömörülések
A takarékszövetkezeti integráció a szegmens legnagyobb tömörülése, szakmai szövetségüknek, az OTSZ (Országos Takarékszövetkezeti Szövetkezet) 2012. január elsejétől 105 tagja van a Takarékbankkal együtt.
A Takarékszövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének (a végelszámolás alá került Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettel együtt) az év elején 12, a harmadik törömülésnek, a Repivának 7 tagja van. Emellett 5 független (Körmend, Szarvas, Szatymaz, Szegvár, Dunakanyar) takarék és 4 hitelszövetkezet működik jelenleg Magyarországon.

Emelkedett a problémás követelésállomány

A többi hitelintézethez hasonlóan az integrált takarékok ügyfélportfólióján is rajta hagyja azonban lenyomatát a nehéz gazdasági környezet, a 2012. júniust megelőző egy évben a problémás követelések mintegy 14 százalékkal nőttek, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszakban mért 13,7 százalékkal. A hitelek mögé képzett tartalékok növekedésével azonban a fedezeti arány nemhogy romlott volna, de még javult is. Bár a PSZÁF értékelése szerint a banki portfóliók minőségének romlása még nem érte el mélypontját, az integrált takarékoknál kedvező fejleménynek tekinthető, hogy a 90 napon túl lejárt követelések, azaz a nem teljesítő hitelek aránya csökkenni kezdett.

A takarékok forrásellátottsága továbbra is kiemelkedő, a teljes betétállomány 1164,7 milliárd forintra rúg, 1,7 százalékkal magasabb, mint 2011. júniusban. A betétek 81,6 százalékát teszik ki a lakossági megtakarítások, arányuk azonban némileg csökkent az utóbbi évben, mivel az egyéni vállalkozói, s főként az önkormányzati betétek a lakosságit meghaladó ütemmel híztak.

Javultak a hatékonysági mutatók

A lakossági hitelezés erősödése a növekvő kamat- és díjbevétel révén jótékonyan hatott a nyereségképződésre és javította a hatékonysági mutatókat is. Miközben a bankok részben éppen a visszafogott hitelezés miatt lecsökkent kamateredmény következtében veszteségesek voltak, az integráció a 2011. júniusi profitnál csaknem ötödével több, 6,5 milliárd forintos nyereséget ért el adózás előtt, adózott eredménye pedig 5,9 milliárd forintra rúg. Ennek alapján az integrációba tartozó hitelintézetek összesített saját tőkéje 6,5 százalékkal közel 119 milliárd forintra nőtt.

Jelentősen javultak a hatékonysági mutatók is, a saját tőke arányos nyereség (ROE) az egy évvel korábbi 9,8 százalékról 10,95 százalékra nőtt, az eszközarányos nyereség (ROA) pedig meghaladja a 0,9 százalékot, az egy évvel korábbi alig 0,8 százalékos érték után.

Véleményvezér

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút 

Köszörüljük ki a csorbát üzeni Magyar Péter azoknak, akik eddig azért bírálták, mert baloldali médiumoknál beszélt.
Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben

Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben 

90 forint felett egy zloty ára.
Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba

Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba 

Nem is tudni melyik a nagyobb baj, hogy nincs orvos, vagy, hogy illetéktelenül lakik a polgármester a szolgálati lakásban.
Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket 

Lóg az orruk az átvert méhészeknek.
A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart

A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart 

Megújulótermelésben a sor végén kullogunk.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo