Takarékszövetkezet cikkek


Szeretjük a bankokat

Szeretjük a bankokat 

Lakossági szimpátia tekintetében – a közvélekedéssel ellentétben – nem is áll olyan rosszul a hitelintézeti szektor, derült ki a TakarékBank megbízásából, a felnőtt lakosság megkérdezésével végzett országos kutatásból.
Tisztul a kép a takarékokról

Tisztul a kép a takarékokról 

Kétszer annyian tudtak pontos leírást adni a takarékszövetkezetekről 2012-ben, mint az azt megelőző évben, és a tavalyihoz képest egy fokozattal javult a hazai tulajdonú vidéki hitelintézetek megítélése is a TakarékBank legfrissebb felmérése szerint. A megkérdezettek 91 százaléka támogatta, hogy az egyenként túl kicsi pénzintézetek hálózatba szerveződve vegyék fel a versenyt a bankokkal.
Üzleti előnyt jelenthet a takarékoknak az állami szerepvállalás

Üzleti előnyt jelenthet a takarékoknak az állami szerepvállalás 

Szorosabbá válik az együttműködés az országos takarékszövetkezeti integráción belül, ami nem függ össze közvetlenül a Magyar Fejlesztési Banknak az integráció központi bankjában, a TakarékBankban szerzett tulajdonrészével, de segítheti azt, hogy a takarékok üzleti előnyt kovácsoljanak az állami szerepvállalásból – többek közt erről is beszél exkluzív videointerjújában Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója.
Javítottak az integrált takarékok

Javítottak az integrált takarékok 

Javuló hatékonysági mutatók, növekvő lakossági hitelezés, stabil betétállomány jellemezte a takarékszövetkezeti integráció teljesítményét 2012 első félévében.  Az integráció adózás előtti eredménye - a június elsejétől taggá vált TakarékBank nélkül számítva - felülmúlja a szövetkezeti hitelintézeti szektorét. Az országos integráció szektorbeli piaci része is tovább nőtt: egy negyedév alatt 83-ról 85,5 százalékra.
Tovább erősít a Takarékbank

Tovább erősít a Takarékbank 

A TakarékBank Zrt. 100 százalékos érdekeltségeként új stratégiával lép ősszel a piacra a Next Faktor Zrt., új nevén a Takarék Faktorház. Ezzel tovább bővül a takarékok által kínált kkv-finanszírozási termékpaletta. A takarékszövetkezetek 300 ezer kis- és középvállalkozói ügyfelére alapozva a Takarék Faktorház öt éven belül mintegy 50 milliárdra növelné jelenlegi 17 milliárd forintos forgalmát.
Ilyen gyorsan még nem jött meg a pénz

Ilyen gyorsan még nem jött meg a pénz 

Minden korábbi kártalanításhoz képest rövidebb idő alatt fizette ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet „v.a." betéteseit. A betétesek 98,4 százaléka 10 munkanapon belül jutott a takarékszövetkezetnél elhelyezett megtakarításához, így a betétesek nagy része már a végelszámolás 2012. június 1-i elrendelésétől számított 20 munkanapon belül a pénzéhez jutott.
Figyelhetik a postást a Soltvadkert ügyfelei

Figyelhetik a postást a Soltvadkert ügyfelei 

Június 27-én megkezdi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet több mint 15 ezer betétesének járó kártalanítás kifizetését. 
Újabb takarék került bajba

Újabb takarék került bajba 

Visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és elrendelte az intézmény végelszámolását. A mintegy 17 ezer betétessel és a soltvadkerti központon kívül 8 fiókkal rendelkező takarék összes egysége kinyitott hétfőn, de készpénzt felvenni, vagy harmadik félnek utalni nem lehet: tájékoztatás kérhető és tartozás törleszthető - nyilatkozta az MTI-nek Binder István a PSZÁF szóvivője.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Adózás

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak 

A kétgyermekes és a 30 év alatti anyák szja-kedvezménye nemcsak a családi kasszát erősítheti.

Cégblog

Ellepték a lányok a Bosch-t

Ellepték a lányok a Bosch-t 

A Bosch idén tizenharmadik alkalommal engedett bepillantást az autóipari innovációk világába a Lánygyermekek Világnapján.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak 

A kétgyermekes és a 30 év alatti anyák szja-kedvezménye nemcsak a családi kasszát erősítheti.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo