Üzleti előnyt jelenthet a takarékoknak az állami szerepvállalás

Szorosabbá válik az együttműködés az országos takarékszövetkezeti integráción belül, ami nem függ össze közvetlenül a Magyar Fejlesztési Banknak az integráció központi bankjában, a TakarékBankban szerzett tulajdonrészével, de segítheti azt, hogy a takarékok üzleti előnyt kovácsoljanak az állami szerepvállalásból – többek közt erről is beszél exkluzív videointerjújában Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Varga Antal ugyanakkor érthetőnek tartja azt, is, hogy az integráció tagjai nem csak üzleti reményeket látnak a Takarékbank új tulajdonosi struktúrájában, hanem kihívást is. „Az állam, mint tulajdonos lényegesen összetettebb szereplő, akár egy vállalkozásban, akár egy pénzintézetben” – mondta az igazgató, aki szerint az állam sokrétű feladataiból eredően nem csak tulajdonosi funkciókkal bír, ha úgy kívánják az érdekei, tehát erre nem árt felkészülni - hallható a Takarékblogon megjelent exkluzív videóinterjúban.

A takarékok szerint azért, hogy a helyi igények kielégítésében továbbra is megfelelően rugalmasnak bizonyuljanak, részben meg kell őrizni a Takarékszövetkezetek önállóságát, és megtartanák többségi tulajdonrészüket az új, részben állami Takarékbankban is. Ezért olyan szövetséget kötnének az új állami tulajdonossal, amely mindezt biztosítani képes.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo