Elmaradt "kötelezős" győzelmek

Az ez évi kampány egyik új tendenciájának tekinthető, hogy "beszűkült" a piac, és a díjakban nem mutatkoztak olyan nagy különbségek, mint az elmúlt években. Ennek hatása abban is lemérhető, hogy a piaci szereplők között kiegyenlítődött a verseny, nem voltak nagy vesztesek, illetve nyertesek - osztotta meg idei tapasztalatait a CLB igazgatója.

Az elmúlt évhez képest jóval nagyobb szeletet hasítottak ki az online alkuszok a kgfb-kötésekből: a tavalyi 25 százalékkal szemben az idén már egyharmadot is elérte az arányuk. " Közel 30 alkusz kínált novemberben ilyen-olyan módon online szolgáltatást, azaz láthatóan senki nem akart kimaradni a versenyből, de többen csak most szembesültek a feladat nagyságával - magyarázza Mestyán András.

Azt is tapasztalni lehetett ugyanakkor, hogy a kisebb biztosítók is erős marketinggel jelentek meg, a nagyok pedig még nagyobb hangsúlyt fektettek a kommunikációra, új csatornákat nyitva próbáltak még jobban megjelenni, és értékesíteni a saját szolgáltatásaikat.

Ami hárta van
1.december 31-ig meg kell kötni az új biztosítási szerződést, 2.időben, legkésőbb január 31-ig gondoskodni kell az első díj befizetéséről, 3.illetve a szerződés megkötését követő 90 napon belül be kell mutatnia az előző biztosító által kiállított bonus-malus igazolást is.

Érdekes tendenciának tekinthető ugyanis, hogy az autósok árérzékenysége a novemberi váltáskor "ütközik ki": az évközi kgfb-szerződések átlagosan 55 ezer forintra köttettek, ami jóval meghaladja a novemberi váltás átlagdíját. Ennek okát abban látja Mestyán András, hogy év közben jóval kevesebben használják az online alkuszok összehasonlító díjtáblázatait, s az egyes autókereskedések is csak néhány piaci szereplő termékeit kínálják. (A jövő évre is közel 200 ezer új autó értékesítése várható.)

A váltóknak nem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy a régi biztosítójuktól bonus-malus igazolást kell kérniük, mert a kiválasztott új biztosító csak ez alapján tudja elismerni a már megszerzett kedvezményeket - hívja fel a figyelmet Mestyán András. Ha az új szerződés megkötésekor nincs az ügyfélnek kártörténeti igazolása, úgy A0 besorolást kap, s ha 90 napon belül se juttatja el az igazolást, akkor az új biztosító visszamenőleges hatállyal a legrosszabb, M4 fokozatba sorolja. Az igazolás utólagos bemutatásával azonban visszamenőlegesen kötelesek a besorolást a bónuszigazolásnak megfelelően módosítani.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo